Koronavírus
A Fehér Ház szóvivője is megfertőződött
Kayleigh McEnany karanténba vonult.
2020.10.05 19:28MTIKoronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták a washingtoni Fehér Ház szóvivőjét, Kayleigh McEnanyt is - jelentette be hétfőn a Fehér Ház.
McEnany a Twitteren is közzétette, hogy fertőzött, mint írta: csütörtök óta naponta elvégezték rajta a vírustesztet, amely hétfőn reggel pozitív lett. Közölte azt is, hogy tünetmentes és karanténba vonul.
A szóvivőnő - aki a Fehér Ház több munkatársához hasonlóan nem hordott szájmaszkot - vasárnap többször is tartott sajtótájékoztatót. Azt egyelőre nem jelezték, hogy a fehér házi tudósítók közül bárki megfertőződött volna.
Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke hétfőn a Fox televízióban kijelentette: Donald Trump elnök állapota "folyamatosan javul". Meadows "hihetetlennek" nevezte a javulást és hozzátette, hogy továbbra is optimista azt illetően, hogy az orvosok hétfőn elbocsátják a kórházból az elnököt.
Trump újraválasztási kampánytörzse a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy nem tartanak vissza és nem is közölnek félrevezető információkat az elnök állapotáról. A közlemény, elemzők szerint, válasz azokra a sajtóban megjelent kommentárokra, melyek szerint ellentmondásos, hogy Trump valóban jobban van-e.
A Walter Reed katonai kórház - ahol az elnököt kezelik - vasárnap tartott tájékoztatóján Sean Conley, a Fehér Ház orvosa ugyanis elismerte, hogy pénteken és szombaton a valóságosnál rózsásabb képet festettek Trump állapotáról, mert az elnöknek az elmúlt három napon kétszer is jelentősen csökkent a véroxigénszintje. Az orvoscsapat azt is közölte, hogy Donald Trump a már korábban említett kezelések - antitest-terápia, Remdesivir és vitaminok mellett - dexametazont is kap. A dexametazon szteroid, és adagolása utalhat arra is, hogy Trump állapota súlyosabb lehet, mint azt előzetesen feltételezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


