Környezetszennyezés
A Notre-Dame tűzvészéből a levegőbe került ólmot mutattak ki párizsi mézekben
Megemelkedett ólomszintet mutattak ki azokban a mézmintákban, amelyeket a lángoló Notre-Dame-székesegyházból felszálló füst útjában lévő kaptárakból gyűjtöttek be három hónappal a tavaly áprilisi tűzvész után.
2020.07.30 13:54MTIA kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatói különböző fémek koncentrációit vizsgálták a párizsi kaptárakból tavaly júliusában begyűjtött 36 mézmintában - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.
Az Environmental Science & Technology Letters című folyóiratban publikált eredmények szerint noha az ólomszint mindegyik minta esetében az Európai Unió által engedélyezett határértéken belül mozgott, a "megfüstölt" kaptárakból származó mézek átlagos ólomkoncentrációja négyszer magasabb volt, mint a Párizs környéki területekről származóké és 3,5-ször magasabb, mint a tűzvész előtt begyűjtötteké.
"A tűvész éjszakáján uralkodó széljárás alapján pontosan behatárolható a füstcsóva mozgásának iránya" - magyarázta Kate Smith, a tanulmány vezető szerzője. "Azokban a mézekben mértünk megemelkedett ólomszintet, amelyeket a csóva útjába eső kaptárakból gyűjtöttek be" - tette hozzá a szakember.
A kutatók egy 2018-as párizsi mézkeverékkel, valamint egy 2017-ben a kelet-franciaországi Auvergne-Rhone-Alpes régióból begyűjtött mézmintákkal is összevetették a tűzvész utánról származó mintákat.
A legmagasabb ólomkoncentrációt - grammonként 0,08 mikrogrammot - a székesegyháztól öt kilométerre nyugatra lévő kaptárból származó mintában mutatták ki.
A tűzvész előtt begyűjtött párizsi mintákban grammonként 0,009 mikrogrammnyi ólmot, míg az Auvergne-Rhone-Alpes régióból származókban grammonként 0,002-0,009 mikrogrammot mértek.
Az Európai Unió grammonként 0,10 mikrogrammban maximalizálja a szirupok, édesítők és gyümölcslevek ólomtartalmát.
Az ólom gyakori építőanyag volt a 12. századi Párizsban, amikor a Notre-Dame-ot építették. A székesegyház teteje és huszártornya több száz tonna ólmot tartalmazott, amelynek döntő része egyszerűen elolvadt a tűzben, jelentős része azonban a levegőbe került.
"Az, hogy a Notre-Dame huszártornya tele volt ólommal, egészen egyedülálló kutatási lehetőséget teremtett" - mondta Dominique Weis, az egyetem munkatársa. "Sikerült kimutatnunk, hogy a méz is egy hasznos jelzője lehet a környezetszennyezésnek olyan intenzív környezetkárosító események után, mint amilyen a Notre-Dame-i tűzvész volt".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


