Bűnügy
Mindent beismert a 40 év után elfogott kaliforniai sorozatgyilkos
74 évesen érte utol az igazságszolgáltatás
2020.06.30 16:30MTIBűnösnek vallotta magát minden ellene felhozott vádpontban az a férfi, aki 1976 és 1986 között tizenhárom gyilkosságot követett el az Egyesült Államok nyugati részén. Joseph James DeAngelo negyven évig bujkált a hatóságok elől, végül 74 évesen érte utol az igazságszolgáltatás.
DeAngelót 2018-ban tartóztatták le, és a tizenhárom gyilkosság mellett magára vállalt ötven nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekményt és száznál is több betörést, amelyeket Sacramentóban, San Franciscóban és Dél-Kalifornia különböző pontjain követett el az említett időszakban. Az FBI csak úgy emlegette a férfit, mint az éjszakai gyilkos vagy a Golden State-i gyilkos.
A férfi korábban rendőrként dolgozott, és mivel vádalkut kötött, ezért a bűntetteiért tényleges életfogytiglani büntetést kap, viszont megússza a halálbüntetést. Az ügyészség ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a vádalkunak köszönhetően az idősödő áldozatok és hozzátartozóik végre látják, hogy utolérte az igazságszolgáltatás a férfit, és hátralévő életét már rácsok mögött kell leélnie. Más esetben a büntetőeljárás egy ilyen horderejű ügy esetében akár tíz évig is eltarthatott volna.
A meghallgatás hét órán át tartott, amit DeAngelo egy kerekesszékben hallgatott végig, és kizárólag igennel vagy nemmel válaszolt. A férfit végül a családfakutató portálokon található genetikai információknak köszönhetően kapták el egy rokon DNS-ének köszönhetően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


