Szerbiai választások
Aleksandar Vucic bejelentette a Szerb Haladó Párt győzelmét
A pártnak kétharmados többsége lesz.
2020.06.22 02:10MTIKorábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított - jelentette ki Aleksandar Vucic államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében, amelyekből ítélve a párt megszerezte a parlamenti mandátumok jóval több mint kétharmadát.
"Mindenhol győztünk, ott is, ahol vesztésre álltunk, ott is, ahol korábban mindig veszítettünk, és az összes külföldi szavazóhelyen is" - hangoztatta az SNS elnöke.
A Szerb Haladó Párt adatai szerint a valamivel több mint 6,5 millió választópolgár közül 3,3 millióan adták le szavazatukat vasárnap valamelyik választási listára a 21 közül, ebből több mint 2 millió szavazatot az SNS szerzett meg.
A közvélemény-kutató ügynökségek szerint a 250 fős belgrádi törvényhozásban a Szerb Haladó Párt körülbelül 180 mandátumot szerzett meg, míg a kétharmados többséghez már 167 mandátum is elegendő lett volna. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató adatai szerint az SNS-nek ennél is több, 189 mandátuma lesz, vagyis háromszor több, mint az összes többi parlamenti pártnak együttvéve. Vucic ennek ellenére beszédében utalt arra, hogy a továbbiakban is koalíciós kormányzásra készül a pártja.
A párt számára a legutóbbi két választás is elsöprő diadalt hozott: az SNS 2014-ben is kétharmados, 2016-ban pedig abszolút többséget szerzett a parlamentben.
A második helyen, akárcsak az előző két választáson, a Szerbiai Szocialista Párt végzett, és 32 mandátumot tudhat magáénak.
A CeSID és az Ipsos mintavételi eljárással végzett felmérése alapján, 80,8 százalékos feldolgozottság után közölt nem hivatalos adatai szerint a parlamentbe bejuthat még az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista (12 mandátum), ám sem a Szerb Radikális Párt, sem a Seprű 2020 néven induló ellenzéki lista, sem a Szabad Polgárok Mozgalma nem érte el a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Emellett a magyar, az albán és bosnyák kisebbség listái is bekerülnek a parlamentbe. A CeSID és az Ipsos adatai szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek a jelenlegi 4 helyett 9 képviselője juthat be a parlamentbe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


