Amerikai tüntetések
Floyd halála ürügy a társadalom faji törésvonalak mentén való megosztására
A halálos áldozatokat is követelő zavargásokra demokrata irányítás alatt álló városokban került sor, és a városokban a polgármester hatáskörébe tartozik a rendőrfőnök kinevezése is.
2020.06.22 00:30MTIGeorge Floyd halálát ürügyként használják fel azok, akik az amerikai társadalmat faji törésvonalak mentén akarják megosztani - szögezte le Melissa O'Sullivan amerikai elemző vasárnap, a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában adott interjú során.
Sullivan emlékeztetett arra, hogy a Floyd halála nyomán kirobbant, halálos áldozatokat is követelő zavargásokra demokrata irányítás alatt álló városokban került sor, és a városokban a polgármester hatáskörébe tartozik a rendőrfőnök kinevezése is.
Úgy fogalmazott, hogy "amennyiben létezik a rasszizmus, akkor ezt általában a republikánusok ellen fordítják, elsősorban Donald Trump elnök ellen", akivel kapcsolatban a CNN hírtelevízió egyebek közt azt állította, hogy nem tiszteli az emberéletet.
Az elemző bírálta a hírcsatornát azért is, mert szerinte valótlanságokat állított Trump vasárnapi oklahomai kampánygyűléséről is. A CNN-en az hangzott el, hogy Trump csak azért megy Oklahomába, hogy káoszt és zavart keltsen, a város polgárai pedig nem is hívták meg. Ezzel kapcsolatban Sullivan rámutatott arra, hogy 800 000 ember jelezte a gyűlésen való részvételi szándékát.
Csalódottságát fejezte ki amiatt is, hogy sok afroamerikai fiatal úgy véli, most rosszabb, mint valaha. Hangsúlyozta, hogy néhány évtizeddel ezelőtt sokkal rosszabb volt az afroamerikaiak helyzete, és több példát említett az azóta megszűnt faji elkülönítésre.
"Aki beveszi a fajgyűlöletet emlegetők érvelését, és áldozatként látja saját magát, akkor mindig hátrafelé tekintget majd. Ha pedig mindig a háta mögé pillantgat, akkor kétszer olyan nehéz lesz elboldogulnia az életben, hiszen nem előre megy, nem látja merrefelé akar menni" - mondta.
George Floyd, egy 46 éves, fekete bőrű férfi május 25-én Minneapolisban halt meg, miután négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte és egyikük percekig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször is jelezte, hogy nem kap levegőt. Floyd a kórházba szállítás után meghalt. Az eset zavargásokkal kísért tömegtüntetéseket robbantott ki az Egyesült Államokban, de világszerte voltak tiltakozó akciók a rendőri túlkapásokkal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06