Világsztárok léptek fel az új elnök tiszteletére!

Képek! Elkezdődött Obama bulija!

Barack Obama megválasztott amerikai elnök a washingtoni Lincoln-emlékműnél vasárnap délután megnyitotta a beiktatásához kapcsolódó ünnepségeket.

Képek! Megkezdődött a beiktatási ceremónia! képgaléria

2009.01.19 11:07MTI

Az 56. amerikai elnöki beiktatási ünnepségsorozat az "Egyek vagyunk" üzenet jegyében nyílt meg. "Egy nemzetként, egy népként haladhatunk előre", Amerika alapítóinak szellemében - mondta a beszédét hallgató százezrek előtt Obama, akit 44 óra múlva, kedden délben iktatnak be hivatalába. 

Amerika megújulásának ünneplése kezdődik - fogalmazott Obama ugyanazon a helyen, ahol a feketék egyenjogúságáért küzdő Martin Luther King tiszteletes 1963-ban elmondta legendás, "Van egy álmom" kezdetű beszédét. King születésnapját hétfőn ünnepli Amerika, a nap nemzeti ünnep az Egyesült Államokban. 

Obama arról beszélt, hogy a nemzet háborúzik, a gazdaság válságban van, és az amerikaiak aggódnak a jövőjük miatt, a kihívások súlyosak. Hangsúlyozta, hogy a gazdaság rendbetételéhez valószínűleg több évre lesz szükség. Időnként lesznek visszalépések, a nemzet kitartására lesz szükség - mondta. Ugyanakkor kifejtette: az ország előtt tornyosuló feladatok ellenére remény tölti el, hogy az Egyesült Államok átvészeli a nehéz időket és az államalapítók álma tovább él, mert a nép hisz abban, hogy "bármit el lehet érni Amerikában" és bebizonyította, "azok, akik szeretik ezt az országot, képesek megváltoztatni". 

Ígéretet tett, minden nap a nép hangját fogja magával vinni, amikor belép az elnöki irodába a Fehér Házban. A beiktatási ünnepségek - amelyek először tartanak négy napon át - Obama beszédével és az azt követő ingyenes megakoncerttel kezdődtek el.
 
Utóbbira olyan sztárok érkeztek, mint Bruce Springsteen, U2, James Taylor, Stevie Wonder és Beyonce. Ugyancsak fellép Bono, John Mellancamp, Usher, Shakira és Sheryl Crow. A Lincoln-emlékmű előtti rendezvényen az NBC szerint félmilliós tömeg gyűlt össze. A program szerint Denzel Washington és Jamie Foxx színész, továbbá Martin Luther King III., az egykori polgárjogi harcos fia felolvasást tart történelmi szövegekből, és mikrofonhoz lép Tiger Woods, a világ első számú golfozója is. Larry King, a CNN műsorvezetője úgy fogalmazott, hogy Barack Obama a politika Tiger Woodsa

Fotó: MTI


Woods - a világ egyik leghíresebb sportolója, aki mindeddig távol tartotta magát a politikától - weboldalán rövid nyilatkozatot tett arról, mennyire megtisztelőnek érzi, hogy meghívták a történelmi ünneplésre. Mint kifejezte, nem remélte, hogy még az ő életében színes bőrű elnöke lehet az Egyesült Államoknak. 

A beiktatási ünnepségsorozat két fő eseménye a keddi eskütétel, majd az azt követi ünnepi parádé a Capitolium és a Fehér Ház között a Pennsylvania sugárúton. Obama beiktatása alkalmából 10 hivatalos bált tartanak, ezenkívül városszerte több tucat nem hivatalos rendezvény lesz. Az ünneplés a szerda reggeli nemzeti imával fejeződik be. 

Január 20-án a várakozások szerint minden korábbinál nagyobb, 2-3 milliós tömeg fogja ünnepelni Washington belvárosában az első afroamerikai elnök hivatalba lépését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.