Megvan a Koreai Munkapárt új vezére
Kim Dzsong Il harmadik fiát jelölte utódjának
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető harmadik fiát jelölte ki utódjának, és erről értesítette a kommunista pártot - írta csütörtöki jelentésében a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A 24 éves Kim Dzsong Un jelölése teljesen váratlanul érte a kommunista párt vezető tisztségviselőit.
2009.01.15 14:40MTIA 24 éves Kim Dzsong Un jelölése teljesen váratlanul érte a kommunista párt magas rangú tisztségviselőit - idézett jól tájékozott forrásokat a Yonhap. Az értesülés szerint a "Kedves Vezető" január 8-án utasítást adott ki, amelyben fiát utódjának nevezte meg a Koreai Munkapárt élére. Csong Szong Csang, a Szedzsong dél-koreai egyetemnek a kérdésre szakosodott szakértője ésszerű választásnak nevezte Kim Dzsong Un jelölését.
Úgy vélekedett, hogy megvannak a vezetéshez szükséges képességei és a hatalom megszerzéséhez szükséges akarata. Szerinte a három fiú közül ő a legképzettebb, aki az országot a nehéz időkben irányíthatja. Egy másik jelentés szerint ugyanakkor Kim Dzsong Il legidősebb fia - Kim Dzsong Nam - léphet apja örökébe, s ez mutatja azt a bizonytalanságot, amely a jövő hónapban a 67. életévét betöltő államfő utódlását övezi.
A legidősebb fiú sokáig favorit volt a tisztségre, míg 2001-ben kiesett apja kegyeiből, miután fülön csípték, amint hamis útlevéllel próbált belépni Japánba. Akkor azzal magyarázta cselekedetét, hogy csak a tokiói Disneylandre volt kíváncsi.
A Jomiuri Simbun című japán napilap csütörtökön internetes oldalán azt írta amerikai hírszerzési forrásokra hivatkozva, hogy a legidősebb gyerek névleges államfői tisztséget kapna. Azok a híresztelések, hogy a mostani vezető három gyermekének egyikét fogja megnevezni utódjának, azóta tartják magukat, hogy ő hagyományt teremtő módon megörökölte a hatalmat apjától, az országot alapító Kim Ir Szentől.
Az utódlással kapcsolatos kombinációk tavaly augusztusban újabb fordulatot vettek, amikor egyes jelentések szerint szélütés érte Kim Dzsong Ilt. A vezető nem is jelent meg a szeptember 9-i nagy díszszemlén, amelyen az észak-koreai kommunista rendszer fennállásának 60. évfordulóját ünnepelték.
A dél-koreai hatóságok szerint Kim Dzsong Ilt megoperálták, de felépülőben van, és még mindig az ő kezében összpontosul a hatalom. Phenjan határozottan cáfolta, hogy a "Kedves Vezető" egészségével kapcsolatban bármilyen gond merült volna fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06