Járvány
Koronavírus - Rövidített plenáris ülést tart az Európai Parlament
'Nehéz idők ezek az uniós intézmények számára.'
2020.03.09 18:39MTIA koronavírus-járvány jelentette kockázatok miatt rövidített plenáris ülést tart a héten az Európai Parlament (EP) - jelentette be a testület elnöke hétfőn Brüsszelben.
"Nehéz idők ezek az uniós intézmények számára. Az EP-nek folytatnia kell a jogalkotási tevékenységet, de ebben a helyzetben jó példát kell mutatnunk" - hangsúlyozta David Sassoli.
A döntést hétfő délután, az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete hozta meg, amely többek között a napirend kialakításáért is felelős.
Ennek értelmében a hétfőn megnyitott ülés kedden reggel folytatódik, és azon kizárólag a legfontosabb ügyeket, a koronavírus-járványt, a görög-török határon kialakult migrációs helyzetet, illetve a következő többéves költségvetési keret kérdését vitatják meg. A szerdai és a csütörtöki ülésnap a bejelentés szerint elmarad.
Az EP elnöke a múlt héten úgy döntött, hogy a parlament orvosi szolgálatának jelentése alapján az e heti plenáris ülést nem Strasbourgban, hanem Brüsszelben tartják meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


