Gyilkosság
Elsírta magát udvarának újabb átkutatása közben a caracali rém
Könnyekre fakadt a két tinilány meggyilkolásával vádolt Gheorghe Dinca szombaton, miközben a nyomozók a caracali házának udvarán újabb bizonyítékok után kutattak.
2019.08.18 10:30ma.huÜgyészségi források szerint az eddig semmilyen megbánást nem tanúsító férfi kijelentette a nyomozóknak, hogy sajnálja tetteit és azt is, hogy szégyent hozott a gyermekeire.
Arról is beszélt, hogy bűnhődni akar a gyilkosságokért.
A sajtóban caracali rémnek is nevezett autószerelő korábban elismerte, hogy megerőszakolta és megölte a 15 éves Alexandra Maceşanut és a 19 éves Luiza Mihaela Melencut. A házának udvarán talált emberi maradványokon végzett DNS-vizsgálatok Alexandrától származnak.
Gheorghe Dinca vallomásában azt állította, hogy a 15 éves lányhoz hasonlóan Luiza holttestét is elégette, a maradványokat egy zsákba tette, amit elásott egy Caracal melletti erdőben. A hatóságok találtak is emberi maradványokat az erdőben, de a szakemberek egyetlen DNS-mintát sem azonosítottak a csontokon, mivel ezek a környezeti tényezők hatására igen kalcinálódtak - írta a Maszol.ro.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


