Légiközlekedés
Végleg bezárták Szdé Dovot, Tel-Aviv belföldi repülőterét
Végleg bezárták hétfőn a Tel-Aviv északi részén található Szdé Dov nevű belföldi repülőteret, ezentúl a Ben Gurion repülőtérről indulnak a belföldi járatok is, elsősorban Eilatra.
2019.07.01 21:30MTIAz ország déli csücskén, a közel háromszáz kilométerre élő eilatiak hónapok óta tiltakoztak a már 2007-ben meghozott döntés ellen, és a tizenhármas tévécsatorna vasárnap esti híradása szerint egy nappal a nyolcvanegy évvel ezelőtt megnyitott reptér bezárása előtt látványosan, tömegesen a földre dobták izraeli személyi igazolványaikat, hogy jelezzék csalódottságukat.
A belföldi járatok Ben Gurion reptérre való áthelyezése mintegy két órával meghosszabbítja az utazást, s ezzel jelentősen megnehezíti elsősorban a gyógykezelésekre a Tel-Aviv-i kórházakba járó eilatiak életét. A kormány képviselői bejelentették, hogy számukra díjmentesen taxit biztosítanak ezentúl a reptértől a kórházaikig.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök közölte, hogy azonnali hatállyal egy négyszáz millió sékeles (közel harmincöt milliárd forintos) segélycsomagot hoz létre az eilatiak megsegítésére, javaslatát három héten belül a kormány elé terjeszt megszavazásra.
A tiltakozáshullám miatt a kormány megvizsgálta a lépés elodázásának lehetőségét, de kiderült, hogy ha eltérnének az eredeti tervektől, hatalmas kártérítést kellene fizetni a földek tulajdonosainak, akik már előkészítették ezen a területen egy új lakónegyed megépítését.
Utolsóként hétfőn eddig Szdé Dovban állomásozó több tucat könnyű katonai repülő hagyta el a területet, ők rajban repültek jövendő állomáshelyükre, az izraeli hadsereg Hacor nevű légi bázisára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06