Gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt
Gázrobbanás veszélye miatt többeket evakuáltak a horvátországi Rab szigetén
Robbanásveszély miatt nyolcvan embert evakuáltak a horvátországi Rab városában, az adriai-tengeri Rab szigetén, miután egy gázszivárgás nyomán propán-bután gázbuborék keletkezett a régi városrész alatt.
2019.06.26 16:12MTIMilivoj Licin tűzoltóparancsnok a sajtónak úgy nyilatkozott: kedden késő délután kaptak bejelentést arról, hogy gázszag érződik a város központjában. Miután kiderült, hogy a gáz magas koncentrációja miatt robbanásveszély áll fenn, azonnal elkezdték kimenekíteni a környékről az embereket, köztük turistákat is néhány szállodából - mondta. Hozzátette: egy részüket még az éjszaka, másokat reggel költöztettek el a helyszínről.
Elmondta, hogy a gáz egy csőtörés miatt kezdett erősen szivárogni, buborékot képezve a föld alatt. Egyelőre lezárták a teljes városközpontot, és most arra várnak, hogy a természet megtegye a magáét, és a koncentráció csökkenjen - hangsúlyozta.
"Kiszellőztetjük az érintett épületeket, a csatornahálózatot, és folyamatosan mérjük a gázszintet" - fogalmazott.
Sajtóhírek szerint a gázrobbanás lehetősége továbbra is fennáll, és a helyzet még mindig veszélyes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


