Légi
Lezuhant két harci repülő Németországban
A két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett.
2019.06.24 16:38MTIÖsszeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn, az egyik pilóta meghalt.
A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében. A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilóta katapultált.
A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér. A repülők fegyverzet nélkül gyakorlatoztak.
Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg - áll a közleményben.
Sajtójelentések szerint az életben maradt pilóta egy fa koronájában landolt ejtőernyőjével. A két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott. A lángokat időközben eloltották.
A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen.
A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat - áll az MDR beszámolójában.
Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. A pilótákat nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek és kutyás rendőri egységek mozgósításával keresték.
EUROFIGHER ZUSAMMENGESTOßEN Nach Ostseewelle-Informationen sind über der Müritzregion zwei Eurofighter zusammengestoßen und abgestürzt. Mehr dazu in unseren Nachrichten. pic.twitter.com/RwqmYjU7yh
— Ostseewelle HITRADIO (@ostseewelle_de) 2019. június 24.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


