Brexit
Megkezdődött Theresa May utódjának megválasztási folyamata
May pénteken távozott a kormányzó Konzervatív Párt éléről.
2019.06.10 08:44MTIMegkezdődött hivatalosan Theresa May brit miniszterelnök utódjának megválasztási folyamata.
May pénteken távozott a kormányzó Konzervatív Párt éléről, és ez miniszterelnöki tisztségének megszűnésével is jár, de utódja megválasztásáig, vagyis várhatóan még legalább másfél hónapig ügyvezető minőségben ellátja a kormányfői és a pártvezetői feladatokat.
A Konzervatív Párt vezetői tisztségére jelentkezni kívánó képviselők brit idő szerint hétfő délután 17 óráig - közép-európai idő szerint 18 óráig - jelezhetik indulási szándékukat az illetékes frakciótestületnek.
Az utódjelöltek hivatalos névsorát este, a határidő lejárta után várhatóan közzéteszik.
A vezetőválasztási folyamat első szakaszában a frakció sorozatos szavazásokkal két főre szűkíti a jelöltek létszámát.
Az első szavazási fordulót csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják.
A versenyben maradó utolsó két jelölt közül - ha egyikük sem lép vissza a másik javára - a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg postai szavazással Theresa May utódját, aki az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke is lesz.
A jelenlegi ütemterv szerint a vezetőválasztás nyertese július 22-én veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.
Az utódjelöltek egyelőre nem hivatalos mezőnye jelenleg 11 fős, de a létszám a hétfő esti határidőig még bővülhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


