Energia
Szennyezett kőolaj - Négy embert őrizetbe vettek Oroszországban
A Magyarország ellátását is döntően biztosító Barátság kőolajvezetékben április 19-én szerves klórvegyület-szennyeződést észleltek.
2019.05.07 13:46MTINégy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért - jelentette ki kedden Moszkvában Alekszandr Novak energiaügyi miniszter.
Szvetlana Petrenko, a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője közölte, hogy a bíróság az olajszennyezés miatt elrendelte négy személy előzetes letartóztatását, további két gyanúsított ellen pedig körözést adtak ki. Petrenko szerint a bűnszövetkezet tagjai szennyezéssel próbálták meg elleplezni az általuk elkövetett olajlopás-sorozatot. A klórtartalmú vegyületekkel szennyezett olajat a Szamara megyei Nyikolajevka község környékén található mérőállomásnál juttatták a vezetékbe március és április folyamán.
A hatóság szóvivője Szvetlana Balabajt, a Nyeftyepervalka vezérigazgatóját, Rusztam Husznutgyinovot, a vezérigazgató helyettesét, Vlagyimir Zsogolevet, a Petronyefty Aktyiv vezérigazgatóját és Szergej Balangyint, a Magisztral igazgatóhelyettesét nevezte meg az ügy gyanúsítottjai közül.
Novak elmondta, a Transznyefty olajszállítmányozási vállalat a korábbi tíznaposról áttért a napi rendszerességű minőségellenőrzésre. Novak azt hangoztatta, hogy a Barátság vezeték körül kialakult helyzet nem befolyásolta sem az olaj kitermelését, sem az exportját, mert a kivitelt más csatornákra váltottak át.
Az energiaügyi miniszter hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a helyzet május második felére rendeződhet maradéktalanul. Mint mondta, hamarosan megállapodás várható a Lengyelország irányában történő szállításról.
Beszámolója szerint az orosz kormány új szabályozást készített elő annak érdekében, hogy elejét vegye a további hasonló incidenseknek. Az energiaügyi tárca emellett ellenőrizni kívánja az összes kereskedelmi vállalatot, amely megállapítja a nyersanyag minőségét.
A Magyarország ellátását is döntően biztosító Barátság kőolajvezetékben április 19-én szerves klórvegyület-szennyeződést észleltek. Emiatt Fehéroroszország, Lengyelország, Németország, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország és a balti köztársaságok felfüggesztették a Barátság kőolajvezetéken át érkező olajimportot.
A Transznyefty orosz olajszállítási vállalat korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a vizsgálatok szerint a szerves klórvegyületek az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaranyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson kerültek be a vezetékbe. Az érintett cég később közölte, hogy a létesítmény már nincs a tulajdonában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


