USA
A Huawei beperelte az Egyesült Államokat
A cég szerint Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét.
2019.03.07 07:30ma.huPert indított az Egyesült Államok szövetségi kormánya ellen a Huawei kínai távközlési vállalat, mert a cég szerint Washington alkotmányellenesen korlátozza üzleti tevékenységét - tudatta a vállalat csütörtökön.
A kínai távközlési cég azt kifogásolja, hogy az amerikai kormányzat törvényes eszközzel tiltotta meg a kormányzati szerveknek és ügynökségeknek, hogy olyan cégekkel szerződjenek, melyek a Huawei által gyártott berendezéseket használnak.
Az amerikai kongresszus sorozatosan képtelen bármilyen bizonyítékkal alátámasztani, hogy miért korlátozza a Huawei termékeit. Utolsó eszközként kénytelenek vagyunk jogi eszközökhöz folyamodni, idézi a vállalat közleménye Kuo Pinget, a Huawei soros elnökét. Kuo úgy véli, hogy a Huaweijel szembeni diszkrimináció nem csak törvényellenes, de a tisztességes versenynek és így végső soron az amerikai fogyasztóknak is árt.
Sencseni sajtótájékoztatóján Kuo Ping azzal is megvádolta az Egyesült Államokat, hogy feltörte a vállalat szervereit, és jogellenesen hozzáfért a cég elektronikus levelezéséhez.
Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban iktatta törvénybe a megtámadott rendelkezést. A kínai vállalat egy texasi szövetségi bíróságon adta be keresetét. Bár a cég piaci részesedése elenyésző az Egyesült Államokban, a Huawei úgy véli, hogy a törvényi tiltás ellehetetleníti a párbeszédet Washingtonnal a nézeteltérések tisztázása érdekében.
A magánkézben lévő távközlési óriásvállalat kommunikációs és jogi kampányt is indított az elmúlt hónapokban, mert Washington szövetségeseit is igyekszik rávenni, hogy mellőzzék a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózatok kiépítésénél. Washington egy 2017-ben elfogadott kínai törvényre hivatkozik, amely arra kötelezi a kínai vállalatokat, hogy működjenek együtt a kínai hírszerzéssel.
Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója és elnök-vezérigazgatója korábban leszögezte, hogy a cég eddig sem osztott meg, és a jövőben sem fog semmilyen adatot megosztani a kínai hatóságokkal.
A Huawei jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója és a vezető a távközlési berendezések piacán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


