Távoltartás a Fehér Háztól?
Hillary Clinton vezeti az "ellenszavazatok" listáját
Hillary Clinton vezeti az amerikai elnökségre pályázók között az "ellenszavazatok" listáját - ez derült ki a konzervatív The Washington Times című napilap keddi számában megjelent felméréséből, amelyben azt vizsgálták: ki az a politikus, akit az amerikaiak a leginkább távol tartanának a Fehér Háztól.
2007.12.19 15:25MTIA közvélemény-kutatás szerint, amelyet a lap a Fox 5 tv-csatornával, valamint a Rasmussen Reports-szal közösen készített, a megkérdezettek 40 százaléka szavazna a volt elnök felesége, a legesélyesebbnek tartott demokrata párti jelölt ellen. Ez kétszer annyi, mint azoknak az aránya, akik a republikánus színekben induló volt New York-i polgármester, Rudy Giuliani ellen voksolnának. Scott Rasmussen közvélemény-kutató szerint ennek az az oka, hogy Hillary Clinton ismertebb, mint bármelyik jelölt, sokan imádják, de sokan gyűlölik is őt.
A republikánusok 64 százaléka és a felnőtt férfiak 40 százaléka utasítaná el az egykori First Lady-t. Ugyanakkor 2001. szeptember 11 hőse a demokraták 30 százalékából vált ki ellenérzéseket - áll a felmérésben.
A többi jelölt közül 11 százalékos a "nemtetszési indexe" Barack Obama illinoisi szenátornak, míg a republikánus Mitt Romney volt massachusetts-i kormányzónak a negatív voksok 7 százaléka jutna a The Washington Times szerint.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06