Olaszország
Több ezren tüntettek Rómában a kormány migránsellenes politikája ellen
Több ezer ember tüntetett szombaton Rómában a migránsok jogaiért és tiltakozva a kormány migránsellenes politikája ellen.
2018.12.16 10:02MTIA demonstrációt az USB szakszervezet és a Potere el popolo (Hatalmat a népnek) nevű szélsőbaloldali pártszövetség szervezte. A tiltakozók közül egyesek olyan sárga mellényt viseltek, mint a hetek óta tüntető párizsiak, és voltak köztük szép számban migránsok is, akik a rasszizmus megfékezését és Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter távozását követelték, sérelmezve a migrációs jogszabályok szigorítását.
A Salvini nevével fémjelzett olasz migrációs-biztonsági csomag a múlt hónapban emelkedett törvényerőre. A Salvini-rendeletként ismert intézkedéscsomag megszigorította a bevándorlási törvényeket, kibővítette a biztonságosnak tartott államok listáját, amelynek polgárai nem jogosultak menedékjogra, szigorította a humanitárius okokból adható menekültstátusz feltételeit, az olasz hatóságok az eddiginél szigorúbban lépnek fel a bűncselekményt (többek közt nemi erőszakot, drogkereskedelmet, rablást) elkövető bevándorlókkal szemben, meghosszabbították az illegális vagy más miatt kiutasítandó migránsok táborban tartásának idejét, megszigorították az olasz állampolgárság megszerzésének feltételeit.
A rendelkezésekkel átalakul az olaszországi befogadási rendszer is, és több forrás jut az illegális bevándorlók kiutasítására.
A Salvini-rendelet bírálói attól tartanak, hogy migránsok ezrei maradnak az utcán, ha a jogszabállyal összhangban kiteszik őket az államilag finanszírozott befogadóközpontokból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


