Ígérni tudnak.... de ha cselekedni kell?
A szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt
Ivan Gasparovic szlovák államfő nem írta alá a módosított közoktatási törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy a kisebbségi tankönyvekben először a kisebbség anyanyelvén, majd zárójelben szlovákul tüntessék fel a földrajzi neveket.
2008.12.19 12:17MTIA törvénymódosítás elutasítására többek között Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke szólította fel az államfőt. Slota pártja nevében nyílt levelet küldött Gasparovicnak, és ebben alkotmány-, illetve törvényellenesnek minősítette az elfogadott módosításokat.
A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ugyanakkor arra kérte az elnököt, hogy írja alá a módosított közoktatási törvényt. A jogszabály most visszakerül a parlament elé. A 150 tagú testületben legalább 76 támogató szavazatra van szükség, hogy Gasparovic elutasítását felülvizsgálják, és a módosításokat mégis elfogadják.
A törvénymódosítási javaslatot eredetileg a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) két képviselője, Berényi József és Szigeti László terjesztette elő a parlamentben. Ők azt javasolták, hogy a kisebbségi tankönyvekben a kisebbségek nyelvén szerepeljenek a földrajzi megnevezések. Elfogadását az tette lehetővé, hogy a legerősebb kormánypárt, a Smer saját módosító javaslatával ezt megtámogatta. A végső parlamenti szavazáskor a földrajzi megnevezések kisebbségi nyelvű használatának engedélyezését 107 honatya támogatta.
A módosítás szerint a kartográfiai művekben a földrajzi megnevezések továbbra is kizárólag államnyelvűek lesznek. A tankönyvek végén azonban lesz egy szótár, amely tartalmazni fogja a kifejezések kisebbségi nyelvű változatát is. A tankönyvügy feszültséget keltett Pozsony és Budapest viszonyában is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06