Németország
Kényszerleszállást hajtott végre Merkel gépe
Műszaki hibát tapasztaltak.
2018.11.30 07:31MTI
Angela Merkel német kancellár nem lesz jelen a G-20-as országcsoport pénteken kezdődő Buenos Aires-i csúcstalálkozó megnyitóján, mert a politikust szállító repülőgép műszaki okok miatt csütörtök este a nyugat-németországi Kölnben kényszerleszállást hajtott végre - közölte a kancellária sajtószóvivője.
A világ 19 legnagyobb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetői november 30-án és december 1-jén tanácskoznak az argentínai fővárosban.
A német tájékoztatás szerint Merkel csütörtökön indult kormányrepülőgéppel a csúcstalálkozóra.
Egy óra múlva, amikor a gép Hollandia fölött járt, a tapasztalt műszaki hiba miatt a személyzet a visszafordulás mellett döntött. A gép Kölnben sikeresen leszállt.
A szóvivő a német kancellárral utazó újságíróknak elmondta, hogy nem lehetséges egy tartalék repülőgéppel folytatni az utat Argentínába. Merkel Kölnben tölti az éjszakát egy szállodában. Péntek reggel a kancellár és Olaf Scholz pénzügyminiszter, valamint küldöttségének egyes tagjai Madridba repülnek, ahonnan egy menetrendszerinti járattal az argentin fővárosba, Buenos Airesbe utaznak. A történtek miatt Angela Merkel kihagyja a csúcstalálkozó egyes programjait. Péntekre egyebek között egy kétoldalú találkozó volt beiktatva Donald Trump amerikai elnökkel.
Ez nem az első ilyen incidens a német kormánygéppel. Nemrégiben az államfő, Frank-Walter Steinmeier indult volna útra egy kormánygéppel, de az indulás hasonló okok miatt elhúzódott. Tavaly márciusban Merkel Egyiptomba utazott volna, de akkor is meghibásodott a repülőgép.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


