Németország
Kölni túszejtés: a terrorista háttér lehetőségét is vizsgálják
A kölni főpályaudvaron végrehajtott bűntény különleges jelentőségű, és vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsított szélsőséges iszlamista nézeteket vall.
2018.10.17 12:30MTIA terrorista háttér lehetőségét is vizsgálják a németországi Kölnben hétfőn elkövetett túszejtéssel kapcsolatban, az eljárás irányítását átvette az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség - jelentették szerdán német hírportálok.
A kölni főpályaudvaron végrehajtott bűntény különleges jelentőségű, és vannak arra utaló jelek, hogy a gyanúsított szélsőséges iszlamista nézeteket vall - indokolták a legfőbb ügyészségnél a nyomozás vezetésének átvételét.
A túszdrámának rendőri akcióval vetettek véget, a gyanúsított súlyosan megsebesült. Az életveszélyen már túljutott, de kómában van. Azt már megállapították, hogy egy 55 éves szíriai menekültről van szó, akinek 13 bűncselekmény van a rovásán, a többi között lopás és visszaélés kábítószerrel. Lakásának falain arab nyelvű feliratokat találtak, amelyek ugyan az iszlám vallásra vonatkoznak, de nincsenek kapcsolatban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel.
A biztonsági kamerák felvételei alapján a gyanúsított nagy mennyiségű benzint locsolt szét a főpályaudvaron egy gyorsétteremben, majd elhajított egy Molotov-koktélt. Ezután kempingezésre használt gázpalackokkal és gyújtófolyadékot tartalmazó palackokkal teli bőröndjét hátrahagyva egy gyógyszertárba menekült, ahol túszul ejtett egy nőt és elbarikádozta magát. A rendőrök akkor rohanták meg az üzlethelyiséget, amikor a gyanúsított elkezdett benzint locsolni túszára.
A esetnek a gyanúsítotton kívül két sérültje van, egy 14 éves lány, aki a gyorsétteremben súlyos égési sérüléseket szenvedett, és a patikában túszul ejtett nő, akinek könnyebb sérülései vannak.
A gyanúsított a lehető legnagyobb kárt akarta okozni a milliós nagyváros főpályaudvarán, csak a szerencsén múlott, hogy nem történt még nagyobb baj - állapították meg az egyelőre kétrendbeli gyilkossági kísérlet és túszejtés miatt zajló eljárásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


