Állati
Egy patkány miatt félbeszakadt két ausztrál táncelőadás is
Bemászott egy trafóházba és ott rövidzárlatot okozott.
2018.07.12 18:10MTIEgy patkány okozta rövidzárlat miatt teljes sötétségbe borult szerda este az Adelaide-i Fesztiválközpont, két táncprodukciót, köztük a Csipkerózsika című balett utolsó előadását is félbeszakítva.
A patkány a szakemberek szerint egy 11 ezer voltos nagyfeszültségű vezetékben tett kárt, miután bemászott egy trafóházba és ott rövidzárlatot okozott. A szerelőknek két óra alatt sikerült csak elhárítaniuk a hibát, amely számos üzletet és egy konferenciaközpontot is érintett - írta a The Advertiser című helyi lap online kiadása.
Az Adelaide-i Fesztiválközpont mintegy kétezer fős közönsége először azt hitte, hogy a teljes sötétség az előadás része. Miután közölték, hogy az áramszünet miatt félbe kell hagyni az előadást, a nézők telefonok és zseblámpák fényénél tapsolták meg a táncosokat, majd elhagyták az épületet.
A The Beginning of Nature című előadásból már csak 9 perc volt hátra, a Csipkerózsikából azonban az utolsó felvonás így elmaradt.
A szervezők elnézést kértek a malőrért, és mivel ez volt az utolsó Csipkerózsika-előadás, felajánlották, hogy visszatérítik a jegyek árát és megajándékozzák a nézőket egy a produkcióról készülő felvétellel.
Plunged into darkness during 2nd intermission of Sleeping Beauty at Adelaide Festival Centre, informed power won't be back til 11.30 so audience told to leave. Do the prince & princess get together??!! 😪 pic.twitter.com/3l33m7NPus
— Emma Groves (@EmGrovesy) July 11, 2018
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06