Légikatasztrófa
Megtalálták a lezuhant kubai gép egyik feketedobozát
A legfrissebb adatok szerint a balesetben 110 ember halt meg, hárman túlélték a katasztrófát.
2018.05.20 10:39MTIMegtalálták a pénteken Havanna közelében lezuhant Boieng-737-200 típusú utasszállító egyik feketedobozát - közölte szombaton a kubai közlekedési miniszter. A legfrissebb adatok szerint a balesetben 110 ember halt meg, hárman túlélték a katasztrófát.
A feketedoboz, amelyet már eljuttattak a vizsgálóbizottsághoz, "jó állapotban van" - közölte Adel Yzquierdo több kubai állami médiummal. "A másodikat is várhatóan órákon belül megkapjuk" - tette hozzá a miniszter.
A feketedobozokból az ügyben nyomozó hatóságok várhatóan rövidesen kinyerik a Cubana de Aviación nevű kubai légitársaság által a Global Air nevű, Aerolineas Damojh néven is regisztrált mexikói légitársaságtól bérelt gép eddig ismeretlen hátterű szerencsétlenségével kapcsolatos adatokat.
A baleset után, amely közel három évtizede a legsúlyosabb szerencsétlenség Kubában, Miguel Díaz-Canel új kubai elnök azonnal bejelentette, hogy megkezdődött a vizsgálat.
A mexikói polgári légiközlekedési hatóság szakértőket küldött a szigetországba, hogy segítséget nyújtsanak kubai kollégáiknak a tragédia körülményeinek tisztázásában, a Boeing repülőgépgyár pedig műszaki szakemberekből álló csapatot állított fel, hogy eleget tegyenek a kubai hatóságok esetleges kéréseinek.
A mexikói kormány szerint a gépet 1979-ben gyártották, és 2017-ben volt utoljára átvizsgáláson.
A Global Air egyik volt pilótája a Milenio napilapnak elmondta, hogy 2005 és 2013 között hiányosságokat tapasztalt a gépek karbantartásában. "A szerelők nagyon értik a dolgukat, de nincsenek alkatrészek" - mondta. Hozzátette, hogy dolgozott együtt a szerencsétlenül járt gép pilótájával, José Luis Nunezzel, akit "nagyon tehetséges és jól képzett" embernek nevezett.
A Kubai Egyházak Tanácsa közölte, hogy egy evangélikus egyház 20 papja utazott a szerencsétlenül járt repülőgépen. Valamennyien a kelet-kubai názáreti egyház lelkipásztorai voltak - erősítette meg Maite Quesada, a tanács tagja. A csoport több napot töltött egy találkozón a fővárosban, és Holguín tartományba tartottak otthonukba, illetve állomáshelyükre, amikor a gép lezuhant.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06