Átállás
Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő
Észak-Korea átállítja az órát.
2018.04.30 14:43ma.huÁtállítják május 5-én az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő - döntött hétfőn a phenjani parlament.
Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.
Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba.
"Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik" - idézte Jun Kimet.
Észak-Korea hivatalosan a "japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével" indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06