Veszélyes hulladék
Többtonnányi emberi maradványra bukkantak az ipari negyedben
Fagypont alatti hőmérsékletnél is szörnyű bűz terjengett a környéken, ez vezetett nyomra.
2018.03.24 19:50ma.hu
Az elhagyott raktártelepen biológiai anyagokat, kötszereket, ampullákat tároltak vizsgálati mintákkal együtt több hónapon át. Fagypont alatti hőmérsékletnél is szörnyű bűz terjengett a környéken, ez vezette a közelben dolgozókat a hátborzongató felfedezésre – derült ki a TSZN helyszíni beszámolójából, amit az unian.ua/Kárpátalja.net tett közzé.
Mint kiderült, egy betört ablakú épületben, amelyet senki nem őrzött, orvosi eszközöket és emberi maradványokat tároltak. "Egy kezet láttak, egy lábat – ezek hulltak ki a zacskókból. Itt kutyák, macskák szaladgálnak, nyilván mindezt szétszaggatták” – feltételezi egy, a hírműsor által megszólaltatott helyi lakos.
Az emberek riasztották a hatóságokat. A rendőrök kihallgatták a tanúkat – néhány közeli raktár és kisebb üzem dolgozóit. Kiderült, hogy a terület annak a cégnek a tulajdona, amely elszállította Dnyipro és Zaporizzsja egészségügyi intézményeiből a hulladékot.
Az SZBU információi szerint mintegy négytonnányi hulladékot tároltak a raktárban. A hulladékból másfél tonna műtétek után visszamaradt biológiai hulladék volt, amely többek között a tbc kórokozójával érintkező intézményekből származott. További 2,5 tonnát tettek ki a felhasznált orvosi eszközök. Köztük higanyt és nehézfémeket tartalmazó készülékeket is találtak.
A hulladékért felelős cégnél azt állították, hogy rég elszállították volna a maradványokat, hogy megsemmisítsék azokat, de nem tehették, mivel Újév előtt a bíróság a dnyiprói bűnüldöző szervek beadványa nyomán lefoglalta a tulajdont. Vagyis a hulladék mintegy két és fél hónapig hevert a raktárban. A vállalat képviselőjének elmondása szerint ők nem nyúlhattak semmihez, sőt a helyzetükkel sem voltak tisztában, hiszen két hónap alatt sem gyanúsítottak, sem vádlottak, sem tanúk nem lettek.
A cégnél azt ígérték, a hónap végéig megtisztítják a területet. Az ökoaktivisták most választ várnak a hatóságoktól: hogyan tárolhattak veszélyes hulladékokat arra alkalmatlan helyiségben, illetve nem kerülhettek-e veszélyes anyagok a környezetbe az esetből kifolyólag. Az illetékesek azt ígérik, kivizsgálják a történteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


