A maradványokat elégette, szétszórta
Újrakezdődött a felesége feldarabolásával vádolt hentes pere
A Tatabányai Törvényszéken hétfőn hatályon kívül helyezés miatt újrakezdődött N. János pere, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét, testét feldarabolta, maradványait részben elégette, majd szétszórta.
2018.03.05 11:12MTIAz elsőfokú bíróságként eljáró Tatabányai Törvényszék a gyanúsítottat 2016 decemberében bizonyítottság hiányában felmentette az emberölés vádja alól. N. János 29 hónapi előzetes letartóztatás után szabadlábra került. A 13 millió forintos bűnügyi költség az állam terhe maradt.
A Győri Ítélőtábla a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Tatabányai Törvényszéket. A határozat szerint az elsőfokú bíróság például azt sem derítette fel teljeskörűen, mikor hol volt a vádlott.
N. János az első tárgyalási napon a bíró kérdésére kijelentette, nem érzi magát bűnösnek, nem kíván vallomást tenni és kérdésekre sem válaszol. A tárgyalás további részében tanúként hallgatták meg a gyanúsított és az áldozat hozzátartozóit.
Korábban, a felmentő ítélet indoklásakor a bíró elmondta, a halál okát a szakértők nem tudták megjelölni, emiatt az emberölést nem lehetett megállapítani. A darnózseli réten talált emberi maradványok DNS-azonosításához a mintákat az áldozat testvérétől szerezték be, így az azonosság nem bizonyítható kétséget kizáróan.
A vád szerint N. János még 2011-ben rajtakapta feleségét a szeretőjével. Ezt követően az asszony válópert kezdeményezett és elköltözött otthonról, viszont annyira hiányoztak a gyermekei, hogy bejelentette hazaköltözését.
N. János minden lehetséges alkalommal tagadta az emberölés elkövetését. A felmentő ítélet előtt az utolsó szó jogán azt mondta: nem követett el bűncselekményt, a gyerekei és a családja végig mellette álltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


