M. Apolló két hajléktalant vert halálra
Megkezdődött a tatabányai hajléktalangyilkos fiú pere
Megkezdődött csütörtökön a 16 éves M. Apolló pere, aki tavaly tavasszal egy éjszaka olyan súlyosan bántalmazott Tatabányán két hajléktalant, hogy mindketten a helyszínen meghaltak.
2018.03.01 11:52MTIA Tatabányai Törvényszéken a vádiratot ismertető ügyész elmondta, hogy a fiút több, védekezésre képtelen ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolják. Az elkövető a bűncselekményeket beismerte.
A vádlott édesanyjával és öccsével élt egy egyszobás tatabányai lakásban. A fiúnak az anyjával rossz kapcsolata volt, 2016-ban maga kérte a gyámhatóságot, hogy vegyék állami gondozásba. Magatartási problémái miatt tavaly áprilisban felmerült intézeti nevelésbe vétele.
A hazafelé tartó M. Apolló április 30-án hajnalban a Tatabánya központjában lévő buszmegállóban felébresztett egy alvó hajléktalant, akivel több hónappal korában összeszólalkozott. Dulakodni kezdtek, majd a fiú annyira megrugdosta, megtaposta a földre esett férfit, hogy a helyszínen meghalt.
Az elkövető ezután a lépcsőházukban üldögélt, mert anyját nem akarta felébreszteni. Egy idő után járkálni kezdett a környéken, felkeltett egy másik hajléktalant, ütlegelte, rugdosta, később a magatehetetlen ember cipőjét ellopta. A férfi a helyszínen nagy szenvedések után meghalt.
A vádlott ezután hazament, evett, tévét nézett, majd lefeküdt aludni, a rendőrök ébresztették fel.
M. Apolló a bíróság előtt nem tett vallomást, kérdésekre sem válaszolt. A bíró által felolvasott nyomozati vallomásában azonban korábban azt mondta, hogy mindkét áldozata lélegzett, amikor magára hagyta őket, és nem tudja, hányszor ütötte meg őket. A bűncselekményeket nem tervezte el előre, az áldozatokat nem akarta megölni - állította akkor.
Az ügyben elsőként azok tettek tanúvallomást, akik a holttesteket megtalálták.
A tárgyalást pénteken további tanúk és szakértők meghallgatásával folytatják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


