Nagy-Britannia
Gavin Williamson az új brit védelmi miniszter
Gavin Williamsont nevezte ki védelmi miniszterré csütörtökön Theresa May brit miniszterelnök.
2017.11.02 12:47MTIWilliamson elődje, Sir Michael Fallon előző este jelentette be váratlanul lemondását, azzal az indokkal, hogy korábban a jelenlegi etikai normáknak "nem megfelelő magatartást" tanúsított.
Gavin Williamson eddig a Chief Whip tisztségét töltötte be. A brit parlamenti rendszer e sajátos hivatalának mindenkori vezetője felelős a jelenléti és a szavazási fegyelem fenntartásáért a kormánypárt alsóházi frakciójában, szankcionálási jogkörökkel. A tisztség betöltője egyben a kabinet tagja is.
Michael Fallon szerda este jelentette be lemondását. Theresa Maynek küldött levelében a volt védelmi miniszter azt írta, hogy az elmúlt napokban "számos állítás" fogalmazódott meg egyes alsóházi képviselőkkel kapcsolatban, és néhány ilyen állítás az ő korábbi magatartását is érintette.
Hozzátette, hogy a felmerült állítások közül sok hamis, de elfogadja, hogy a múltban nem felelt meg a fegyveres erőktől elvárt magas viselkedési normáknak, és mivel védelmi miniszterként ő is a brit fegyveres erőket képviselte a kormányban, e pozícióját felülvizsgálva lemond.
Michael Fallon, aki három és fél évig állt a védelmi minisztérium élén, nem részletezte lemondásának pontos okát, de a héten megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, hogy 15 évvel ezelőtt egy rendezvényen "nem helyénvaló módon" érintette meg egy újságírónő térdét.
Az újságírónő, Julia Hartley-Brewer annak idején kifogásolta Fallon viselkedését, de az ügyből végül nem lett botrány.
Az újságírónő Fallon lemondásának hírére reagálva közölte, hogy "bizarrnak és teljesen szükségtelennek" tartja a védelmi miniszter távozását a másfél évtizeddel ezelőtti ügy miatt, amelyért Fallon bocsánatot is kért.
Az utóbbi időszakban a londoni Westminster kormányzati és parlamenti negyedében azonban egyre több híresztelés kapott lábra sok más volt és jelenlegi képviselő és kormányzati tisztviselő múltbeli magatartásával kapcsolatban, és a felmerült vádak között nem egy esetben szexuális zaklatás is szerepel.
Ezek a vádak egyelőre nem nyertek bizonyítást, ám Andrea Leadsom, a törvényalkotási ügymenet irányításáért felelős kabinettag a héten a londoni alsóházban felszólalva "nagyon határozott fellépést" helyezett kilátásba azokkal a köztisztviselőkkel és képviselőkkel szemben, akikről bebizonyosodik, hogy szexuális zaklatást követtek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06