Diplomácia
Donald Trump négy nappal a német parlamenti választások után gratulált Angela Merkelnek
Donald Trump négy nappal a németországi parlamenti választások után, csütörtökön gratulált Angela Merkel kancellárnak győzelméhez, az amerikai elnök telefonon hívta fel a német vezetőt.
2017.09.29 10:34MTIA Fehér Ház közleménye szerint az amerikai elnök sok sikert kívánt negyedik kormánya megalakításához Angela Merkelnek. Az elnök hangsúlyozta a Washingtont és Berlint összekötő "mély kapcsolatokat", valamint "az Egyesült Államok elkötelezettségét a német kormánnyal és a német néppel fennálló erőteljes és régmúltra visszatekintő szövetség mellett".
A telefonbeszélgetésben a két politikus megvitatta Irán Közel-Keleten játszott szerepét - a Fehér Ház megfogalmazásában: "rosszindulatú tevékenységét" -, a perzsa állam rakétaprogramját, és azt a 2015-ben Teherán és hat nagyhatalom, köztük Németország között megkötött atomalkut, amelyet Donald Trump többször is élesen bírált, s amelynek még a felmondását is meglebegtette.
Az elnök és a kancellár megvitatta azt is, hogyan lehetne békés úton mentesíteni a Koreai-félszigetet az atomfegyverektől.
Donald Trump és Angela Merkel között korábban nem volt feszültségektől mentes a viszony. Az amerikai elnök erőteljesen bírálta az európai migránsválságban játszott német szerepet és e válság német kezelését, valamint Berlin kereskedelempolitikáját. Angela Merkel pedig nem hagyta kritika nélkül az "Amerika az első" jelszóval fémjelzett amerikai politikát. Júliusban a G20-as országcsoport Hamburgban megtartott csúcstalálkozóján azonban az amerikai elnök látszólag stílust váltott, s bár korábbi álláspontjait fenntartotta, dicsérte Merkel kancellár vezetői képességeit.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06