Atom, hatalom
Putyin: Oroszország elítéli az észak-koreai kísérleteket
Az orosz elnök szerint "fölöslegesek és hatástalanok" lennének a Phenjan elleni újabb szankciók.
2017.09.05 10:49ma.hu"Fölöslegesek és hatástalanok volnának az újabb szankciók Észak-Korea ellen, a phenjani vezetés nem változna meg, csak a nép szenvedne jobban, és az egyre nagyobb katonai fenyegetésnek sincs semmi értelme, mert globális katasztrófa lehet belőle" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a BRICS-országok hsziameni csúcsértekezletén.
Oroszország elítéli az észak-koreai kísérleteket - tette hozzá Putyin a vasárnapi nukleáris robbantási kísérletre utalva, amelyről Phenjan azt állítja, hogy hidrogénbombát próbált ki.
Az Észak-Korea elleni nemzetközi szankciókkal kapcsolatban Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter a csúcstalálkozón újságíróknak elmondta, hogy az Észak-Koreába irányuló orosz olajexport csaknem nulla, kizárólag olajszármazékokat szállítanak. Moszkva eddig nem tárgyalt nemzetközi partnereivel arról, hogy még ezt a keveset is csökkentsék-e - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


