USA-Észak-Korea
Peking szerint Trump fenyegetőzése elfogadhatatlan
Az amerikai elnök vasárnap, Phenjan hatodik, eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után kilátásba helyezte, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek Észak-Koreával "üzletelnek".
2017.09.04 12:35ma.huElfogadhatatlan és méltánytalan Donald Trump amerikai elnök külkereskedelemmel kapcsolatos fenyegetőzése - jelentette ki hétfőn Keng Suang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
Trump vasárnap, Phenjan hatodik, eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása után a Twitteren azt írta, az Egyesült Államok fontolóra veszi, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot megszakít azokkal az országokkal, amelyek "Észak-Koreával üzletelnek". Márpedig a kommunista diktatúra legnagyobb, szinte egyetlen kereskedelmi partnere Kína.
"Elfogadhatatlan az a helyzet, hogy egyrészt a kérdés békés rendezésén dolgozunk, másrészt saját érdekeinket szankciók fenyegetik és sodorják veszélybe"- mondta Keng. "Ez nem objektív, és nem is fair" - tette hozzá.
A Kína elleni amerikai gazdasági bojkott az amerikai és a kínai gazdaság számára is radikális lépést jelentene. A Kínából az Egyesült Államokba irányuló export havi szinten mintegy 40 milliárd dollárra (10,3 ezer milliárd forint) tehető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


