Járvány
Kanyaró - Több mint 200 ezer gyerek nem kapott védőoltást Romániában
A járvány az ország teljes területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt.
2017.07.27 11:37MTIRomániában 225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen - jelentette csütörtökön az Agerpres hírügynökség az egészségügyi minisztérium jelentését ismertetve.
A kanyarójárvány további terjedése érdekében megyei szinten létrehozott bizottságok csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a kanyarógócpontok kialakulásának kockázata. A szaktárca szerint többnyire romák lakta településekről van szó, ahol nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte mintegy ezer ilyen központ alakul, amelyekben 1929 orvos és 2080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot.
A jelentés szerint a járvány a Kolozs és Beszterce megyei roma közösségekből indult, ahova a vírus korábban Olaszországban és más nyugat-európai országokban már azonosított törzse okozott fertőzést.
A minisztérium jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is. Ezek közé sorolja, hogy nem létezik tartalékkészlet járványok esetére, és hogy nem különítenek el költségvetést a közbelépésre vészhelyzeteken, hogy nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó.
Florian Bogod egészségügyi miniszter - akinek két hete egy kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök a sajtó jelenlétében adott ultimátumot a kanyarójárvány elleni hatékonyabb fellépésre és a lakosság átoltottsági szintjének növelésére - öt olyan megye tisztifőorvosának leváltását kérte, ahol a gyerekek fele sem kapta meg a kanyaró elleni oltást.
"Az a szülő, amelyik elutasítja az oltást, gyermeke életét veszélyezteti. Amikor egy szülő valójában halálra ítéli gyermekét, nem tudom, milyen mértékben lehet még szülői jogokról beszélni" - jelentette ki Tudose. A kormányfő ultimátuma nyomán az egészségügyi hatóságok országos médiakampányt indítottak, amelyben arra bíztatják a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.
Romániában eddig országszerte 8246 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük több mint hatezren idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladja az ezret a kanyarós megbetegedések száma.
Romániában továbbra is terjed a kanyaró: az utóbbi időszakban is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentenek az egészségügyi hatóságok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


