Járvány
Rendőrök őrzik a kanyarós betegeket a székelyudvarhelyi kórházban
Attól tartanak, hogy a fertőző betegek megszökhetnek. Több rokon halálosan megfenyegette a kórházi dolgozókat.
2017.07.07 11:53MTITilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az egészségügyi intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
A rendkívüli intézkedéseket az indokolja, hogy az elmúlt hetekben 115 kanyarógyanús esetet jeleztek a város környékén. Több mint 50 betegnél beigazolódott a betegség, de már meggyógyultak, 32 páciens pedig jelenleg is a kórház fertőző osztályán várja a vizsgálatok eredményeit. A betegek egy része szamárköhögésben is szenved. A páciensek jelentős része kiskorú, a csecsemőket az édesanyjukkal együtt fektetik be a kórházba.
A kórház vezetősége felkérte a helyi rendőrséget, hogy óránként járőrözzenek a kórház területén, ugyanis a betegek hozzátartozói szidalmazzák az alkalmazottakat, halálosan megfenyegetik őket, ablakokat szedtek ki a helyükről, és köpködnek a kórházban. A kórházba utaltak közül hárman korábban megszöktek a fertőző osztályról. A rendőrök mindhárom pácienst megtalálták, és visszavitték.
Tar Gyöngyi, Hargita megye tisztifőorvosa elmondta: a kanyarógyanús esetek a Székelyudvarhely környékén élő hátrányos helyzetű közösségekben jelentkeztek. A hatóságok most sorra beoltják e közösségek tagjait. A közegészségügyi hatóságok megnyugtatták a közvéleményt, hogy a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják.
A kórház fertőző betegségek részlegére pótágyakat vittek be, a vezetőség pedig megkérte az egészségügyi személyzetet, hogy ha lehet, halasszák el a szabadságukat.
Romániában június végéig országszerte 7491 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük mintegy 5500-an idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes területére kiterjedt. Az első félév végéig 31 halálos áldozatot követelt a kanyarójárvány Romániában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06