Migráció
Öt év után folyósítanák csak a külföldieknek a szociális támogatást Ausztriában
Eddig az ott élő uniós állampolgárok megkapták a támogatást akkor is, ha csak rövid ideig dolgoztak az országban.
2017.03.19 14:18MTIAz osztrák szociális rendszer "bevándorlóinak" megállítása érdekében csak öt év után folyósítaná a külföldieknek juttatható szociális támogatást Sebastian Kurz osztrák külügyi és integrációs miniszter, aki erről az Österreich című lap vasárnap megjelent számában beszélt.
Kurz úgy vélte, hogy amennyiben valaki elveszti a munkáját, vissza kellene utaznia származási uniós országába, vagy egy másik tagállamba, ahol munkát talál.
Javaslata szerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák. Lapértesülések szerint Ausztria évente 250 millió eurót fizet külföldön élő gyerekek után.
Kurz szerint az uniónak a fontos témákkal kellene foglalkoznia ahelyett, hogy "beleavatkozva" a szociális és egészségügyi rendszer kérdéseibe. Ugyanakkor kijelentette: elismeri a személyek unión belüli szabad áramlását.
A lap megjegyezte: az Ausztriában élő uniós állampolgárok megkapták a támogatást akkor is, ha csak rövid ideig dolgoztak az országban. Az újság szerint az Ausztriában élő munkanélküli kelet-európaiak száma 2011 óta 200 százalékkal, ötvenezerre nőtt.
"Az Európán belüli szabad munkavállalás nagy dolog, de a hiányosságokat ellensúlyozni kell" - idézte a minisztert a Kronen Zeitung című osztrák lap. Úgy vélte, hogy a szociális rendszer akkor működik jól, ha befizetést követően folyósítják az ellátást. Kurz szerint az uniónak át kell engednie a szociális támogatások rendszerének szabályzását a tagállamoknak.
A Kronen Zeitung által bemutatott adatok szerint 2014-óta 105 ezerről 170 ezerre nőtt az uniós országokból érkező munkavállalók száma Ausztriában. A lap által közölt számok alapján a munkanélküliek harminc százaléka nem osztrák állampolgárságú, közülük 50 ezren uniós tagállamból érkeztek Ausztriába.
Az osztrák kormánykoalíció február végén a munkahelyteremtést és a helyi munkaerő foglalkoztatását ösztönző intézkedésről állapodott meg. Eszerint meghatározott ideig felére csökkentenék a bizonyos alkalmazottak után befizetendő költségeket. Az intézkedés célja továbbá, hogy a jövőben nem engednének be olcsó munkaerőt az országba. Az intézkedés júliustól léphet életbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06