"Katasztrofális humanitárius helyzet"
Kabila: majdnem kétmillió kongói menekült el otthonából a harcok elől
Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság (a volt Zaire) elnöke Brazzaville-ben pénteken közel kétmillióra becsülte az ország keleti részében a harcok elől elmenekültek számát, és "katasztrofális humanitárius helyzetről" számolt be.
2008.11.21 17:32MTIVendéglátójával, a szomszédos Kongói Köztársaságot vezető Denis Sassou Nguessóval tartott közös sajtóértekezleten Kabila elmondta, hogy közel kétmillió menekült él Goma körzetében, sőt még Észak-Kivu tartomány székhelyén túl is.
Goma térségében augusztus vége óta harcok dúltak Laurent Nkunda tuszi lázadóvezér erői, a kormányerők és kormánypárti milíciák között. "A humanitárius helyzet drámai és katasztrofális a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részében" - hangsúlyozta Kabila elnök.
Az ENSZ szerint mintegy 250 ezren menekültek el otthonukból szeptember óta Észak-Kivuban. Ez a szám hozzáadódik ahhoz a mintegy 800 ezer emberhez, akik a korábbi konfliktusok miatt váltak földönfutóvá az afrikai ország keleti részében. Kabila és vendéglátója egyetértett abban, hogy több békefenntartó szükséges a térségben, mint amennyire az ENSZ ígéretet tett.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön hagyta jóvá további 3100 katona és rendőr küldését az egykori Zairébe.
Sassou Nguesso szerint az így összesen 20 ezer fősre bővülő békefenntartó erő nem lesz képes véget vetni az egyre mélyülő katasztrófának.
Kapcsolódó írások:
- Azonnali tűzszünetre szólították fel Nairobiban a kelet-kongói konfliktus részvevőit
- Újabb területeket foglaltak el a kelet-kongói lázadók
- Kiújultak a harcok a Kongói Demokratikus Köztársaságban
- Erőszakkal toboroznak gyermekkatonákat Kongóban - virágzik a szexrabszolgaság is
- Újabb gorillamészárlás Kongóban - szívfacsaró képek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06