Társadalom
Spanyolország népessége több mint 70 emberrel csökken naponta
Ebben az évben január és június között, több mint 195 ezer újszülött jött a világra a dél-európai országban, miközben mintegy 208 ezren vesztették életüket.
2016.12.14 05:30MTISpanyolország népessége több mint 70 emberrel csökken naponta - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden az idei első félév demográfiai adatait.
Mint írták, ebben az évben január és június között, több mint 195 ezer újszülött jött a világra a dél-európai országban, miközben mintegy 208 ezren vesztették életüket.
A két adat különbségéből kiszámított népességfogyás az első félévben 13 ezer volt.
Az INE közleménye szerint a csökkenés azonban jóval kevesebb mint 2015 hasonló időszakában, amikor több mint 21 ezerrel fogyatkozott meg a spanyol népesség.
A hivatal, egy korábbi jelentésében kiszámította, hogy a dél-európai ország jelenleg 46,7 milliós népessége az eddigi ütemben csökken, akkor 2031-re 45,9 millióan, 2066-ra pedig 41,1 millióan élnek majd Spanyolországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06