Csillagászat
Hatalmas tűzgolyó repült át Spanyolországon
Rendkívül fényes meteor száguldott át a spanyolok feje felett, de semmi köze nincs a Geminidákhoz.
2016.12.12 19:58ma.huCsodálatos tűzgolyót vettek fel Spanyolországban a múlt éjjel. Érdekessége, hogy nem a most aktív Geminidákhoz tartozik.
NASA
Amikor a Geminida-rajt felfedezték a 19 század elején, nem sokkal az amerikai polgárháború előtt, még gyenge volt, így nem kapott különösebb figyelmet, ami azonban nem azért van, mert addig nem figyeltek oda annyira a meteorrajokra. Ezt megelőzően egyszerűen még nem léteztek a Geminidák, pontosabban az áramlat nem keresztezte a földpályát. A Jupiter perturbációs hatása miatt fordult be a raj bolygónk útjába, és a nem is oly távoli jövőben meg is szűnik majd ez a szerencsés együttállás. De addig még sok szép Geminida maximumot láthatunk, hiszen felfedezése óta folyamatosan erősödik az aktivitás.
Minden meteorrajnak van egy szülőégitestje, és a gazdag áramlatok forrását a XX. század elejére már mind azonosították. Egy kivétel volt, a Geminidák üstökös-kapcsolatát hiába keresték. Végül 1983-ban az IRAS infravörös műhold által fölfedezett (3200) Phaeton kisbolygóban találták meg a szülőégitestet. Ez volt az első eset, hogy nem üstökös, hanem egy aktivitás nélküli égitest bizonyult meteorraj forrásának. Az elképzelések szerint a Phaeton valaha üstökös lehetett, de mára már elvesztette illó anyagait, mivel túl közel került a Naphoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


