"A francia katonák térjenek haza!"
Merényletekkel fenyegették meg Párizst a tálibok
Merényletekkel fenyegették meg Párizst a tálibok, ha Franciaország nem vonja ki katonáit Afganisztánból. A fenyegető videoüzenetet az al-Arabíja televízió mutatta be hétfőn.
2008.11.17 18:39MTIAz üzenetben a lázadó szervezet magára vállalta tíz francia katona afganisztáni megölését egy rajtaütésben. Azt viszont nem tudni, hogy a felvétel mikor készült: egy tálib parancsnok ugyanis azt mondta, hogy "ma megöltünk 10 francia katonát" - miközben a kérdéses rajtaütés még augusztusban történt Kabul közelében.
A felvételen látható volt néhány felkelő, aki a meggyilkolt francia katonák egyenruháját öltötte magára. Nicolas Sarkozy francia elnök a nyári eset után Afganisztánba utazott, hogy tisztelegjen az ütközetben elesett francia katonák emléke előtt, és kijelentette, hogy a francia erőknek továbbra is az országban kell maradni.
Franciaország az idén 700 katonát küldött erősítésül Afganisztánba, így már mintegy 2600 főt állomásoztat ott. Egy másik tálib forrás elutasította hétfőn az afgán elnök legújabb tárgyalási javaslatát. Hamid Karzai vasárnap védelmet ajánlott Omar mollának, a tálibok vezetőjének, ha tárgyalásokat kezd az afgán kormánnyal.
Zabiullah Mudzsahid, a tálibok szóvivője viszont leszögezte, hogy addig nem lehet szó tárgyalásról, amíg a külföldi csapatok el nem hagyták Afganisztánt.
Kapcsolódó írások:
- Stratégiai váltásra van szükség Afganisztánban a NATO-közgyűlés elnöke szerint
- Kína is katonákat küldhet Afganisztánba a brit kormányfő szerint
- Öngyilkos merénylet Afganisztánban egy amerikai konvoj ellen: 21 halott, 57 sebesült
- Januárban dönthetnek az afganisztáni misszió meghosszabbításáról
- Huszonöt iszlamista meghalt Afganisztánban
- Könnyebben megsérült egy magyar katona Afganisztánban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


