Zoo
A kiszökött londoni gorilla esete: biztonságosak-e az állatkertek?
Az állatkertekkel foglalkozó állami szakértői bizottsághoz fordult a Born Free Foundation természetvédelmi szervezet és azonnali vizsgálatot sürgetett a londoni állatkert csütörtökön kiszökött gorillája, Kumbuka ügyében.
2016.10.14 17:38MTIA nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) csak a gondozóknak fenntartott, biztosított területre jutott ki és bár sem a látogatók, sem a gorilla nem sérült meg, az eset "rémisztő figyelmeztetés" arra, milyen kockázatos a vadállatok fogságban tartása. A gorilla szökése nem veszélyeztette a közönséget, de "az eset egész máshogy is végződhetett volna" - mondta Chris Draper, az alapítvány igazgatója.
A szervezet, amely többek közt az állatkertek megszüntetéséért harcol, az állatkerti állami szakértői bizottsághoz fordult, hogy indítsanak vizsgálatot a brit állatkertekben élő nagymajmok jóllétéről.
A londoni állatkert továbbra is látogatható, csak a gorillakifutót zárták le - olvasható a BBC online kiadásában.
Malcolm Fitzpatrick gondozó szerint Kumbuka "nem az üveget törte össze", hogy kijusson a számára fenntartott területről, hanem a hátsó, barlangos részről került ki a biztosított gondozói területre csütörtök délután. A 184 kilogrammos Kumbukát nyugtatólövedékkel elkábították és egy órán belül visszavitték kifutójára. A gorilla hamar magához tért a nyugtató után.
Shocking moment 'psycho' 7ft gorilla Kumbuka smashed its way out of London Zoo enclosure https://t.co/uUbVKHnv02 pic.twitter.com/HMKDSsg5lz
— The Sun (@TheSun) 2016. október 14.
"Tegnap este Kumbuka boldog gorilladörmögést hallatott és kommunikált a gorillacsalád többi tagjával. Gondozója is tovább maradt vele és plusz jutalomfalatokat adott neki" - mondta Fitzpatrick.
Hozzátette: "A gorillák magas intelligenciájú állatok, Kumbuka pedig igazán kedves figura, egy igazi szelíd óriás. Ugyanakkor, egy nagy, lenyűgöző ezüsthátú, akiknek egyik szokásuk, hogy erejük bemutatásaként fatörzseket püfölnek és ablakokon dörömbölnek, de ez általában csak erőfitogtatás."
Kumbuka 2013-ban érkezett a brit fővárosba a devoni Paignton Állatkertből és egyike a 2007-ben nyitott londoni Gorilla Kingdom (Gorilla Királyság) hét gorillájának.
Májusban óriási felháborodást váltott ki, hogy a cincinnati állatkertben lelőttek egy ezüsthátú gorillát, mert egy négyéves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba. Az állatgondozók akkor döntöttek Haramba lelövéséről, amikor az kivette a vizesárokból a kisfiút és néhány percig vonszolta. Az intézmény elismerte, hogy a 17 éves gorilla ugyan nem jelentett fenyegetést a gyermekre, de mert izgatott állapotban volt, elpusztítása mellett döntöttek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06