Kihalófélben lévő főemlős halt meg egy gyerek miat
Kiakadt az internet a szülőkön, akiknek a gyereke miatt le kellett lőni a hím gorillát
A veszélyeztetett, a nyugati síkvidéki gorillák alfajába tartozó ezüsthátúnak, Harambénak az volt a vétke, hogy bemászott hozzá egy kisgyerek.
2016.06.01 11:13ma.huLelőttek egy veszélyeztetett, a nyugati síkvidéki gorillák alfajába tartozó ezüsthátút. Harambénak az volt a vétke, hogy bemászott hozzá egy kisgyerek. Az internet fellázadt a szülők és az állatkert ellen.

Mint arról már korábban a ma.hu is beszámolt, lelőttek egy 17 éves hímgorillát az amerikai Cincinnati állatkertjében, miután egy kisgyerek beesett a főemlős kifutója körüli vizesárokba. A kisgyerek mintegy három métert zuhant, majd az ezüsthátú gorilla felvette a vizesárokból, és mintegy 10 percig vonszolta.
Azért kellett agyonlőni, mert az állatkert megítélése szerint a kisgyerek élete veszélyben volt, az altatólövedék pedig nem hatott volna időben a 180 kilós hímgorillánál. Annak ellenére, hogy korántsem tűnt úgy, hogy a gorilla megtámadta a gyereket, de a rendkívül erős főemlős izgatott állapotban volt.
A szomorú eset miatt sokan hibáztatják a fiú szüleit, bár az állatkert igazgatója szerint ma is ugyanígy tenne. Ragaszkodott ahhoz, hogy a korlátok biztonságosak, egyszerűen az ilyen kisgyerekek mindenhova felmásznak, csak a szülői felügyelet biztosíthat további védelmet.
A házaspár, akinek négy gyermekük van, most közutálat tárgyává vált. Előkerült az apa bűnlajstroma is, kiderült, hogy emberrablással és kábítószerterjesztéssel is foglalkozott, de birtokháborítás és rendbontás is van a listán.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06