Beesett egy kisfiú a gorillához
Magasabb korlátot építenek a gorillák köré a cincinnati állatkertben
Az elmúlt hétvégén azért lőttek le egy ezüsthátú gorillát, mert egy négyéves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba.
2016.06.03 17:12MTIA külső kerítést most 15 centiméterrel megemelik, tetején és alján tömör fagerendákkal erősítik meg, felső részén kötélhálót feszítenek ki.
Michelle Curley, az állatkert szóvivője elmondta, hogy a külső kerítés 15 centiméterrel magasabb lesz, tetején és alján tömör fagerendákkal, felső részén kötélhálóval.
Az intézmény közlése szerint a korábbi korlát is minden alkalommal megfelelt az állatkerteket és akváriumokat ellenőrző és rangsoroló szövetség időszakos vizsgálatainak.
"Intézményünk megfelel a biztonsági követelményeknek, de annak fényében, ami történt, megváltoztattuk a külső korlátokat, hogy még jobban megnehezítsük a behatolást az állatok területére" - mondta el Thane Maynard, az állatkert igazgatója.
A Harambe nevű 17 éves, nyugati síkvidéki gorilla elpusztítása hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában.
Több mint 500 ezer ember írta alá a change.org honlapon és a Facebookon közzétett tiltakozásokat, amelyek élesen bírálták a cincinnati rendőrséget és az állatkertet, amiért lelőtték a gorillát, és a szülők felelősségre vonását követelték, amiért nem vigyáztak gyermekükre.
Szemtanúk beszámolói szerint a gyermek a gorillák otthonánál hangot adott annak, hogy be akar jutni az állatokhoz, majd átmászott az egy méter magas kerítésen, áthatolt a bokrokon és beleesett a sekély vizesárokba.
Az állatgondozók akkor döntöttek a gorilla lelövéséről, amikor az kivette a vizesárokból a kisfiút és néhány percig vonszolta.
Az állatkert igazgatója szerint az intézmény veszélyes állatokkal foglalkozó csoportja helyes döntést hozott a gorilla elpusztításáról.
Elismerte ugyanakkor, hogy a több mint 200 kilogrammos állat nem fenyegette a gyermeket, de izgatott állapotban volt, és - mint mondta - nagyon erős állatról volt szó. A gyermek jól van.
Az állatok kizsákmányolása ellen harcoló SAEN állatvédő szervezet a héten panaszt terjesztett be a hatóságokhoz, amelyben az állatkertet gondatlansággal vádolta.
Az a tény, hogy a gyermek képes volt átmászni a kerítésen, "az állatkert hanyagságára utal, amelyért meg kell büntetni az állatvédelmi törvény világos és végzetes megsértése miatt" - írták.
A gyermek szüleinek felelősségét az incidens előidézésében nem vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06