Saját koalíciós partnere bírálja az SNS-t
"Slotáék odapiszkítanak Szlovákia ajtaja elé"
A szlovák koalíciós kormánypárt EP-képviselői bírálták pénteken Pozsonyban saját koalíciós partnerük, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőit, Ján Slotát és Anna Belousovovát.
2008.11.14 15:22MTIA Vladimír Meciar vezette Néppárt (HZDS) EP-képviselői pozsonyi sajtótájékoztatójukon azt mondták, hogy Slota és a Belousovová a maguk durva kijelentéseivel folyton "odapiszkítanak Szlovákia ajtaja elé", az EP-képviselők pedig alig győzik a takarítást utánuk.
A Meciar-párt három EP-honatyája, Sergej Kozlík, Irena Belohorská és Peter Baco visszautasították Belousovová bírálatát, hogy ők "Csipkerózsika-álmukat aludva" az EP-ben semmit sem tesznek azért, hogy Brüsszel fellépjen a magyar szélsőségesek ellen.
Kozlík emlékeztetett arra, hogy az emberi jogok kérdésében a strasbourgi Európa Tanács az illetékes, és nem az Európai Parlament, s ha már Slota pártja ennyire ágál a magyar szélsőségesek ellen, ugyan miért nem lépett fel ellenük az Európa Tanácsban az SNS ott ülő két képviselője.
Internet-humor: "Tankkal vonulnék be Budapestre"- mondta Slota
Belohorská felidézte, hogy 2007-ben az EP-ben a HZDS bezzeg írásban tiltakozott a Magyar Gárda ellen, a nyáron pedig ő ment el személyesen Pilisszentkeresztre, hogy tájékozódjon az ottani szlovák kisebbség sérelmeiről.
Csütörtökön pedig - mint mondta - levélben kérte Hans-Gert Pöttering EP-elnököt, hogy személyes tekintélyét latba vetve tegyen valamit az Európában jelentkező újnáci és fasiszta csoportosulások ellen. Belohorská képtelenségnek nevezte, hogy a szlovákiai Királyhelmecen épp a bécsi döntés évfordulóján merészkedtek koszorúzni egy ilyen magyar csoport, a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg tagjai.
Az MTI megkérdezte Öllős László belpolitikai elemzőt, vajon a szlovák kormánykoalíció két kisebbik pártja közti pengeváltás nem függhet-e össze a szombaton esedékes magyar-szlovák miniszterelnöki találkozóval.
"Az bizonyos, hogy Meciar láttamozása nélkül ez a nyilatkozat nem hangozhatott volna el, de nehéz lenne megmondani, hogy van-e olyan üzenete, miszerint a szlovák kormányfő valamilyen mértékig elhatárolódni készül Ján Slotátol. Ha mégis, akkor ezt csak oly mértékig és olyan általánosságban teszi meg, hogy Slotát megtarthassa a koalícióban" - fogalmazott a somorjai székhelyű Fórum Kisebbségkutató Intézet vezetője.
Kapcsolódó írások:
- Ján Slota szerint Göncz Kinga nemcsak kócos, nyomorult asszony is
- Ján Slota kifogásolta, hogy a magyarok, magyarul beszélnek
- Csáky Pál: Slota útszéli otrombasággal mérgezi a két nép viszonyát
- Slota a magyarok turuljait becsmérelte
- Slota szerint a magyar titkosszolgálat szervezte meg a Malina Hedvig-ügyet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


