Ukrajna
A rezsiemelés ellen tüntettek a szakszervezetek Kijevben
A rezsiemelés ellen és igazságos munkabérekért tüntettek szerdán az ukrán szakszervezetek aktivistái a kijevi kormány épülete előtt.
2016.07.06 14:45MTIHelyszíni becslések szerint a megmozduláson 5-12 ezren vettek részt. A szakszervezetek képviselői egyebek mellett kifejezték, hogy nem értenek egyet a kormány rezsitámogatási rendszerével, továbbá augusztus 1-jétől legalább 15 százalékos általános béremelést, október 1-jétől pedig a garantált minimálbér háromezer hrivnyára, azaz mintegy 34 500 forintra való emelését követelik. A minimálbért a pénzügyminisztérium honlapján található információ szerint május 1-jétől emelte meg a kormányzat öt százalékkal havi 1450 hrivnyára, azaz körülbelül 16 500 forintra. A tárca december 1-jétől tervezett be újabb - 7,5 százalékos - minimálbér-emelést.
A szakszervezetek országos sztrájkot helyeztek kilátásba arra az esetre, ha a kormány nem teljesíti követeléseiket.
A demonstráció közben Volodimir Hrojszman miniszterelnök tárgyalt a szakszervezetek vezetőivel. Dmitro Sztoljarcsuk, a miniszterelnök sajtótitkára a találkozó után a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a megbeszélés "gyümölcsöző" volt, és a felek "közös nevezőre" jutottak.
Kora délutánra a demonstráció véget ért, atrocitásokról nem érkezett jelentés.
Az ukrán kormány május 1-jétől emelte piaci szintre, azaz nagyjából a duplájára a földgáz árát, amit egyben egységessé tett minden fogyasztó számára. A gáz ára így - a különböző tarifákkal és áfával együtt - ezer köbméterenként 6879 hrivnyára (több mint 75 ezer forintra) nőtt. Július 1-jétől a gázáremelés miatt a melegvíz- és távhőszolgáltatás díja is jelentősen, szintén a korábbinak közel a duplájára emelkedett.
Március 1-jétől a lakossági áram fogyasztói árát emelte meg a kormány 25 százalékkal. Szeptember 1-jétől pedig újabb áramdíjemelés várható.
Hrojszman a napokban biztosította az ország lakosságát afelől, hogy a megemelt rezsiköltségek az emberek összbevételeinek legfeljebb 15-20 százalékát vihetik el, s az alacsonyabb jövedelműeknek az állam támogatást fog nyújtani, ennek formája azonban egyelőre nem ismert.
A miniszterelnök korábbi nyilatkozataiban élesen bírálta a szociális támogatások eddigi rendszerét. Szavai szerint a gázár állami dotációja révén dollármilliárdok tűntek el a költségvetésből. A szociális rászorultság alapján nyújtott árkedvezménnyel elkövetett visszaélések miatt a miniszterelnök számításai alapján évi egymilliárd dollár, a független ukrán állam fennállása alatt pedig összesen mintegy 53 milliárd dollár veszteséget szenvedett az állam.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
- 19:30 Tematikus bélyeggel ünnepli Korda György 85. születésnapját a Magyar Posta
- 18:51 A Microsoft visszaállítja a frissítésekhez való hozzáférést Oroszországban - Izvesztyija
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06