Terrorizmus
Elítélték a tavaly feloszlatott verviers-i terrorcsoport vezetőit Belgiumban
Az ügy fő vádlottjának számító, egyebek mellett gyilkossági kísérlettel is vádolt Marouane El Balit tizenhat éves börtönbüntetésre ítélték, ő a bíróság szerint közvetlen kapcsolatban állt szíriai dzsihadista csoportok vezetőivel.
2016.07.06 12:39MTINyolctól tizenhat évig terjedő börtönbüntetésre ítélték a tavaly feloszlatott verviers-i terrorcsoport vezetőit Belgiumban - jelentette a helyi sajtó szerdán.
Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság kedden hozta meg az ítéletét a bűnözők négy vezetője ellen, akik közül hármat tizenhat, egyet nyolcéves szabadságvesztéssel sújtottak - tájékoztatott a La Derniere Heure című belga napilap.
Az ügy fő vádlottjának számító, egyebek mellett gyilkossági kísérlettel is vádolt Marouane El Balit tizenhat éves börtönbüntetésre ítélték, ő a bíróság szerint közvetlen kapcsolatban állt szíriai dzsihadista csoportok vezetőivel.
A tizenhat vádlott közül heten megjelentek a brüsszeli bíróságon, kilencen viszont szökésben vannak, őket távollétükben ítélték el.
Az ügyészség szerint a vádlottak korábban mindannyian az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcoltak a Közel-Keleten, és ezt követően is kapcsolatban maradtak a milíciával.
Az elítéltek bizonyíthatóan merényletre készültek Belgiumban a törvényszék meglátása szerint. "A verviers-i terrorsejt a lehető legvéresebb terrortámadást akarta végrehajtani pokolgépek és automata fegyverek felhasználásával" - emelte ki Pierre Hendrickx bíró. Hozzátette, hogy a dzsihadisták egyik lehetséges célpontja a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér volt, ahol néhány hónappal ezelőtt szélsőséges iszlamisták el is követtek egy robbantásos merényletet.
A kelet-belgiumi Verviers-ben működő csoport tagjait tavaly januárban vették őrizetbe. A rendőrségi műveletben két ember életét vesztette, egy személy megsebesült. Az akció helyszínén Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, lőszereket, robbanóanyagot és rendőri egyenruhákat, illetve hamis útleveleket találtak.
A hatóságok szerint a csoportnak a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud volt a szellemi irányítója, akit a tavaly novemberi párizsi terrorcselekmények egyik főszervezőjeként tartanak számon. Abaaouddal, aki a márciusi brüsszeli támadások elkövetőivel is kapcsolatban állt, a francia rendőrök végeztek egy különleges művelet során néhány nappal a párizsi merényleteket követően.
A párizsi és a brüsszeli merényletek elkövetőjeként is az Iszlám Állam nevű terrormilícia jelentkezett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


