Terrorizmus
Őrizetbe vettek egy francia férfit, aki iszlamista támadás sérültjének állította be magát
A hasán és a kulcscsontján megsérült férfi múlt pénteken maga hívta fel a rendőrséget azzal, hogy a munkahelyén rátámadt egy férfi és egy nő. Elmondása szerint a férfi baltával akarta megütni, de sikerült kitérnie az ütés elől, viszont a nő többször megszúrta egy késsel.
2016.07.06 08:36MTIŐrizetbe vette a francia rendőrség kedden a Restos du Coeur nevű segélyszervezet egyik helyi vezetőjét, amiért múlt héten azt állította, hogy két iszlamista támadó megsebesítette Párizs Montreuil nevű elővárosában - közölték rendőrségi források.
A nyomozók azt gyanítják, hogy a férfi hazudott. "Kitalált bűntett bejelentése miatt vettük őrizetbe" - erősítette meg a rendőrség a TF1 kereskedelmi televízió értesülését.
A hasán és a kulcscsontján megsérült férfi múlt pénteken maga hívta fel a rendőrséget azzal, hogy a munkahelyén rátámadt egy férfi és egy nő. Elmondása szerint a férfi baltával akarta megütni, de sikerült kitérnie az ütés elől, viszont a nő többször megszúrta egy késsel.
A 60 éves önkéntes azt is állította, hogy a pár Allah akbar! felkiáltással támadt rá, majd elmenekült a helyszínről. A férfit kórházba szállították, nem volt életveszélyben.
A rendőrség először szándékos emberölési kísérlet gyanújával indított eljárást, de az iszlamista támadásra utaló jeleket már akkor is óvatosan kezelte, és arra hívta fel a figyelmet, hogy előbb ki kell vizsgálni a támadók pszichológiai állapotát és viszonyukat az áldozatukkal.
Az ügyben a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot, a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege nem is foglalkozott a támadással.
Szemtanúk hiányában a nyomozók gyorsan arra kezdtek gyanakodni, hogy a férfi csak kitalálta, hogy megtámadták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


