Terrorizmus
Tizenhárom fegyveres iszlamistával végzett a kazah rendőrség
Az iszlamisták vasárnap támadtak egy katonai létesítményre és két fegyverboltra Aktobe városában. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellenük. Az összecsapásokban meghalt 3 civil és 3 katona is.
2016.06.07 12:01MTIA kazah rendőrség 13 iszlamista fegyverest ölt meg az eddigi összecsapásokban Aktobe városában - közölte kedden a kazah belügyminisztérium.
Az iszlamisták által végrehajtott három vasárnapi támadásban és az azóta zajló rendőrségi hajtóvadászatban eddig összesen 19-en vesztették életüket: három civil, három katona és 13 feltételezett terrorista.
A szélsőséges fegyveresek vasárnap támadtak egy katonai létesítményre és két fegyverboltra Aktobe városában.
A hatóságok hajtóvadászatot indítottak ellenük, és többször összetűzött velük. A jelentős olajexporttal rendelkező közép-ázsiai volt szovjet köztársaság történetének ez volt a legtöbb halálos áldozatot követelő, terroristákkal vívott összecsapás-sorozata.
A minisztérium közlése szerint a vasárnapi támadásban résztvevők mindegyikének személyazonosságát sikerült már megállapítani, s a kazah hatóságok erőfeszítéseket tesznek a még szökésben lévők felkutatására.
A tájékoztatás szerint a tettesek “nem a hagyományos vallási áramlatok követői”, többségük Aktobe vagy a megye lakosa. Nem zárható ki, arra készülnek, hogy illegálisan átlépjék Oroszország határát.
A hatóságok még 19 embert köröznek, a gyanúsítottak adatai felkerültek a közösségi honlapokra is. A területen mérsékelt szintű terrorkészültség van érvényben.
A kazah belügyminisztérium teljes személyi állománya készültségben van.
Aktobéban követték el 2011-ben az első öngyilkos merényletet Kazahsztán területén. Bár a kazah hatóságok gyakran számolnak be arról, hogy iszlamista szélsőségeseket kerítenek kézre, ők általában olyan emberek, akik iraki vagy szíriai utazást terveztek vagy valósítottak meg. Kazahsztánon belül viszonylag ritkák az erőszakos összecsapások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


