"Sokkal gyakrabban kéne összeülniük"

Bugár és Madaric Gyurcsány-Fico találkozót sürget - A magyar kormányfő benne lenne

Marek Madaric szlovák kulturális miniszter Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfők mielőbbi találkozóját sürgette egy vasárnapi televíziós vitában, ahol vitapartnere, Bugár Béla olyannyira egyetértett vele, hogy azt mondta: ebben a feszült helyzetben a két kormányfőnek hetente, vagy legalább kéthetente kellene találkoznia, mert a helyzet megnyugvása ezt kívánja.

2008.11.09 19:41MTI

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke, a párt parlamenti képviselője azt is felvetette, hogy a magyar-szlovák feszültségeket mérsékelni hivatott folyamatba az Európai Unió e célra akár közvetítőt is delegálhatna, aki az elmérgesedő helyzetben igen jó szolgálatot tudna tenni.

A szlovák kereskedelmi csatorna, a Markíza TV "Testre szabva" című műsorában Bugár bírálta azokat a szélsőséges magyarországi erőket, amelyek hazafias buzgalom címén sokat ártanak a félmilliós szlovákiai magyar közösségnek, rontják az államközi kapcsolatokat.

Kifejtése szerint a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg szombati királyhelmeci provokációja ugyanúgy káros, mint amilyen károsak lesznek a határátkelő - Jobbik szervezte - félpályás lezárásai.

- A szlovákiai magyarok nem kérnek belőle - mondta. Bugár megítélése szerint a vegyesen lakott dél-szlovákiai területeken most már nem csak a magyarok, hanem az ott élő szlovákok is kezdenek félni: márpedig a politikusok elemi kötelessége, hogy ennek a helyzetnek véget vessenek.

Bugár úgy látja: a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ügyében gerjedt vita a két házelnök, a magyar Szili Katalin és a szlovák Pavol Paska találkozójával szintén feloldható.

Bugárt az MKP élén a tavaly tavaszi tisztújításkor Csáky Pál váltotta. Bugár akkor kijelentette: kitölti képviselői idejét, utána pedig örök időkre visszavonul a közéletből.

S azt, hogy visszatérését mérlegelje, csak egyetlen nem kívánatos körülmény, a szlovák-magyar kapcsolatok elmérgesedése tehetné szükségszerűvé.

A két ország viszonya elmérgesedett, Csáky Pált, az MKP elnökét egyre több bírálat éri, s a napokban mind többször merült fel egy rendkívüli pártkongresszus gondolata, amelyen Csáky és Bugár idő előtt megméretnék magukat - emlékeztetnek elemzők.

Annál is inkább, mert arról is beszélnek, hogy Csáky az Európai Parlamentben jobb szolgálatokat tehetne. Ilyen hangok az MKP-belül, de szlovák politikusok részéről is egyre gyakrabban hangzanak el.

Azzal érvelnek, hogy Bugár kompromisszumkészségét hasznosítani kell. Bugár a vasárnapi televíziós vitában tagadta, hogy ismét pártelnöki posztra pályázik.

"Egyelőre nem olyan a helyzet, hogy óhatatlanul vissza kellene térnem" - fogalmazott Bugár Béla, aki helytelenítette, hogy Csáky az utóbbi napokban kitér a magyar-szlovák viszonyt érintő kérdések elől.

[1/2]next
  1. 1. oldal
  2. Daróczi: Gyurcsány fontosnak tartja, hogy találkozzon Ficóval

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.