Közel-keleti béke
A NATO is az együttműködést erősítené Izraellel
Európai uniós és NATO-s vezetőkkel tárgyalt az Izraellel folytatott együttműködés megerősítéséről Reuven Rivlin izraeli elnök.
2016.06.21 21:55MTIAz izraeli államfő kedden Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélést a terrorellenes együttműködés fokozásáról. A találkozót követően kiadott közleményében Tusk hangsúlyozta, hogy a terrorizmust csak közös erővel lehet legyőzni.
Az Európai Tanács elnöke leszögezte, hogy Izrael fontos partnere az Európai Uniónak, s a felek közötti együttműködés számos közös értéken alapul.
Donald Tusk emellett arra is kitért, hogy az unió számára kiemelkedően fontos a Közel-Kelet tartós békéjének megteremtése és az izraeli-palesztin viszályt lezáró "kétállami megoldás" megvalósulása, amelynek érdekében továbbra is együtt fognak dolgozni a felek mindegyikével.
Reuven Rivlin később Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával is találkozott. Az észak-atlanti szövetség vezetője a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a NATO elkötelezett az együttműködés erősítése iránt, amelynek fontos lépése, hogy Izrael irodát nyit a katonai szervezet brüsszeli központjában.
A demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság értékein osztozó országoknak együtt kell felvenniük a harcot a gyűlölettel és a terrorizmussal - közölte a NATO főtitkára a tárgyalást követően, amelyen megvitatták a közel-keleti és afrikai biztonsági helyzet aktuális kérdéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
- 18:45 Az LMP további kérdésekre vár választ az orosz metrókocsik ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06