Rakétákat telepítenek Lengyelországba?
Varsó reméli, hogy Obama folytatja a rakétpajzs megvalósítását
Lengyelország azt reméli, hogy az újonnan megválasztott amerikai elnök, Barack Obama kormánya folytatja majd az amerikai rakétavédelmi pajzs tervének megvalósítását, aminek keretében elfogó rakétákat telepítenének lengyel földre - jelentette ki szerdán Radek Sikorski lengyel külügyminiszter.
2008.11.05 14:46MTIA washingtoni kongresszus egyes demokrata párti tagjai megkérdőjelezik a tervezett rakétapajzsot, és lefaragnák annak költségeit, azt az aggodalmat keltve, hogy januári hivatalba lépése után Obama esetleg eláll a terv végrehajtásától.
Sikorsi azt mondta, hogy Obama két hónappal ezelőtt közölte vele: vannak aggodalmai a rakétarendszer hatékonyságát és azt illetően, nem fog-e Oroszország ellen irányulni, amely a biztonságát érő fenyegetésnek tekinti azt.
"Ha (Obama) biztosítva látja, hogy az nem irányul Oroszország ellen, akkor hajlani fog rá, hogy a szokásos módon járjon el, vagyis hogy tiszteletben tartsa az elődjei által kötött megállapodásokat" - mondta a lengyel külügyminiszter egy rádióinterjúban.
A tíz elfogó rakétából és egy Csehországba telepítendő radarállomásból álló rakétavédelmi rendszer segítene felderíteni és lelőni bármilyen, Európára vagy az Egyesült Államokra irányuló ballisztikus rakétát.
Kapcsolódó írások:
- Rakétaelhárító radarrendszert állított fel az Egyesült Államok Izraelben
- Amerikai-cseh megállapodás katonák állomásoztatásáról a rakétapajzzsal összefüggésben
- Rakétapajzs: a cseh kormány elfogadta az amerikai katonák helyzetét szabályozó megállapodást is
- Aláírták a lengyel-amerikai szerződést a rakétatelepítésről
- A lengyel közvélemény többsége immár támogatja az amerikai rakétapajzsot
- Budapesten tárgyalnak a Közép-Európába tervezett amerikai rakétapajzsról
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


