Brüsszeli robbantások
Azonosították a harmadik, szökésben lévő repülőtéri merénylőt is
Azonosították a harmadik, még szökésben lévő merénylőt is, aki részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletben.
2016.03.23 08:49MTI
A harmadik, még szökésben lévő merénylőt Najim Laachraouiként azonosították a La Derniere Heure híradása szerint.
Róla nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését.
A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoporthoz Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba.
Az államügyészség korábbi nyilatkozata szerint a gyanúsított egyike azoknak, akiket a pénteken elfogott Salah Abdeslam bérelt autóval Magyarországról Belgiumba szállított. Autójukat szeptember kilencedikén ellenőrizték az osztrák-magyar határnál, ahol - mint később kiderült - az utasok hamis személyazonosító okmányt mutattak fel.
A DNS-vizsgálatok eredménye szerint a Najim Laachraouiként azonosított fiatalember hamis iratokkal, Soufiane Kayal néven bérelte azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanószerkezetek.
A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi DNS-ét a Párizsban használt robbanószerkezetek maradványain is megtalálták. A rendőrségi beszámolók szerint az ő DNS-ét azonosították a Brüsszel Schaerbeek negyedében bérelt lakásban is, ahol a Párizsban felhasznált robbanóöveket készítették a november 13-i merényletek elkövetőinek.
A nyomozók feltételezik, hogy a párizsi terrortámadások éjszakáján Belgiumban tartózkodó Laachraoui lehetett az egyik címzettje azoknak az SMS-eknek, amelyeket az elkövetők közvetlenül az öngyilkos merényletek előtt küldtek eddig ismeretlen társaiknak.
A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember vesztette életét, és több mint kétszázan sebesültek meg.

Kettős robbantás történt Brüsszelben
A belga kormány megerősítette, hogy terrortámadások történtek kedd reggel a belga fővárosban több helyen. Rengeteg a halott és a sérült.
Lövések és arab felkiáltások előzték meg a brüsszeli robbanásokat a reptéren
A metróban is bomba robbant
Az egyik metróállomáson is robbantottak közel az ENSZ épületeihez.
Azonosították az öngyilkos merénylőket
A belga hatóságok azonosították a keddi brüsszeli repülőtéri öngyilkos merényletek elkövetőit: a rendőrség által el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06