Brüsszeli robbantások
Összehívják a miniszterek uniós tanácsát a terrrortámadás megvitatására
A 34 halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadás nyomán kialakult helyzet megvitatására összehívja a miniszterek uniós tanácsát a tanács soros elnökségét betöltő Hollandia.
2016.03.23 07:44MTI"Belgium kérésére a holland elnökség miniszteri tanácskozást szervez a támadás (következményeinek) megvitatására, feltehetően csütörtök reggelre" - írta Twitter-oldalán Ard van der Steur holland igazságügyi miniszter.
Az eddigi összesítés szerint legalább 34 halottja és több mint kétszáz sebesültje van a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, illetve az uniós intézmények közelében lévő metróállomáson elkövetett robbantásos merényleteknek. A terrortámadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett. A hatóságok hajszát indítottak a repülőtérről elmenekült egyik gyanúsított elfogására, és több házkutatást hajtottak végre a belga fővárosban.
Egyes hírek szerint a fokozott terrorveszély miatt teljesen lezárták Belgium határait, és több uniós tagország is fokozta biztonsági intézkedéseit.
Mark Rutte holland miniszterelnök még kedd délelőtt, a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy országa közvetlen kapcsolatban marad Németországgal, Belgiummal és Franciaországgal arra az esetre, ha további uniós intézkedésekre lenne szükség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


